Néhány évente betörnek az üresen álló nyaralókba

védelem
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 02. 18:00
Komoly károkat okoznak a nyaralókban a természeti csapások, de nem csak a beázástól kell tartani. Átlagosan három-négy évente betörnek az év közben üresen álló nyaralókba.
Bors

A biztosítók statisztikái szerint tíz év alatt átlagosan két-három alkalommal törnek be a nyaralókba. A károk a pár ezer forintos rongálástól a több százezer forintos betöréses lopásig terjednek.

Hatalmas pusztítást végezhetnek a természeti károk, illetve csőtörés, és az elektromos hálózat mûszaki hibái is – tájékoztatott dr. Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz szakmai vezetője. Biztosítást kötni épp ezért nem luxus, hanem elôrelátás.

Nagy különbség azonban a lakás- és a nyaralóbiztosítások árai között: utóbbiak díja akár 100 százalékkal is magasabb lehet. A biztosítók ezt azzal indokolják, hogy a nem állandóan lakott épületben egy tűz- vagy vízkár esetén nagyobb a kvázi totálkár valószínűsége. Ahogyan nagyobb a betörés veszélye is.

Sokan próbálják megspórolni ezt a lakatlansági pótdíjat, azt állítva, állandóan lakott épületként kötik meg a biztosítást, ám ezt a biztosítók könnyen tudják ellenőrizni. Nem érdemes a feláron spórolni, inkább más tételen takarékoskodjunk.

Miért fizet a biztosító?

Alapcsomag: tűz- és elemi károk, vezetékes vízkárok, betöréses lopás, rablás, üvegtörés, beázás, felelősségbiztosítás, balesetbiztosítás (jellemzően baleseti rokkantság, csonttörés)

Bővített csomag: az alapot is tartalmazó kockázatokon túl kiterjed a fagyasztott élelmiszerek megromlására, elvesztett kulcs esetén zárcserére (limittel), elveszett bankkártya esetén a letiltás, újragyártás költségei (limittel), ebtartói felelősségbiztosítás.

Vigye haza a drága tévét!

- Ellenőrizze rendszeresen a nyaralót, mert ha egy beázást, vagy viharkárt csak hetekkel, hónapokkal később fedezünk fel, sokkal nagyobb károk keletkeznek!

- Huzamosabb ideig nem tanácsos nagyobb értékű műszaki cikkeket tárolni a nyaralóban.

- Aki sok vendéget fogad, annak fontos lehet, hogy az ott tartózkodók esetleges baleseteire is fedezetet nyújtson a biztosítása.

Ennyit kérnek egy év nyugalomért

A nyaralók jellemzően családi házak vagy víz közeli társasházakban lévő lakások. Az alábbi példában egy négytagú család esetén családi háznál és társasházi lakásnál hasonlítottuk össze a biztosítási árakat és szolgáltatásokat.

Biztosítás foka                 Családi ház           Társasházi lakás
/Lakástípus                     (100–120 m2)     (75 m2)

Alapszintű védelem            20–25 ezer Ft/év     16–24 ezer Ft/év
Középszintű védelem         25–50 ezer Ft/év      24–40 ezer Ft/év
Magas szintű védelem        50–90 ezer Ft/év     50–80 ezer Ft/év 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.