Megdöbbentő fotók: így öregednek meg a politikusaink

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 19. 16:00
Nyomot hagy az idő vasfoga a hazai politikai eliten. A Bors az öt legismertebb magyar politikust vette górcső alá: ki öregedett a legszembetűnőbben az elmúlt húsz évben? Ebből kiindulva eljátszottunk a gondolattal, hogyan festhetnek majd nyolcvanéves korukban.
Bors

Gyurcsány Ferenc 80 évesen

A volt miniszterelnökről egyetlen húsz évvel ezelőtti képet sem találtunk, így kénytelenek voltunk visszanyúlni az egykori KISZ0-es fotóihoz.

A már akkor is szemüveges Gyurcsányt a mostanival összehasonlítva a legszembetűnőbb az egyre jobban rövidülő haja. Ha így megy tovább, szakértőnk szerint nyugdíjas éveire végleg elveszítheti hajkoronáját. Egy biztos, Gyurcsány ráncai leginkább azóta sokasodnak, mióta lemondott a kormányfői posztról.

 

Orbán Viktor 80 évesen

Talán a miniszterelnökök látszik leginkább az eltelt két évtized. Orbán Viktor az idén töltötte be az ötvenet. Az utóbbi években nagyon megváltozott fiatalabb önmagához képest.

Arcán mélyültek a barázdák, halántéka és szemöldöke egyre gyorsabb ütemben őszül. Arcbőre megereszkedett és hullámos fürtjei is meglehetősen ritkulni kezdtek. Talán ezért is váltott a két oldalra fésült frizurára. Harminc év múlva szürkés hajjal és erősen ráncos bőrrel tudta elképzelni a szakértő.

 

Áder János 80 évesen

A köztársasági elnök húsz évvel ezelőtt még büszkén viselte sűrű szakállát, amit a 80-as években növesztett.

Ezt cserélte néhány évvel később a ma is ismert ikonikus bajuszra. A húsz évet egyedül az arcán lehet észrevenni, a szeme alatti táskák és a sűrűsödő homlokráncok árulkodnak a múló évekről. Haja viszont meglepő módon nemhogy ritkult volna, inkább még erősebbnek néz ki. A Bors által felkért szakértő szerint Áder nyolcvanévesen sem kopaszodik majd, mindössze fekete haja és bajsza válik majd hófehérré.

 

Mesterházy Attila 80 évesen

Az MSZP elnöke a legfiatalabb a listánkon, így nem meglepő, hogy róla egyedül csak egy 1992-es tablófotót találtunk.

Akkor meglepő módon hosszú rockerhajjal ballagott el a középiskolából. Mára a lobonc eltűnt, a homlokráncok viszont előtűntek. A többiekkel ellentétben azonban mindezek ellenére várhatóan ő tudja majd megtartani leginkább a fiatalos lendületét idős korára. Ha még ekkor is a politikában lesz, akkor érdemes lehet majd újra szakállat növesztenie, ettől bölcsebbnek fest majd.

 

Bajnai Gordon 80 évesen

Az Együtt 2014 vezetője húsz évvel ezelőtt még meglehetősen ismeretlen volt a politika világában. Ezen az 1993-as fotón azonban már felfedezhető később híressé vált kisfiús sármja és állandóan mosolyra húzódó szája, igaz, ez utóbbi a folyamatos politikai csatározás miatt egyre kevésbé tűnik őszintének.

Ha így folytatódik, idős korára teljesen eltűnhet. Frizurájának talán még használtak is az évek, ám a szeme körüli ráncok azért arról árulkodnak, hogy ő is közeledik az ötödik iksz felé.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.