Londoni gyilkosság: még egy sikoly hiányzott

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 08. 10:00
Ha még egyet sikolt a lányom, akkor talán még ma is élne – véli a Londonban meggyilkolt lány édesanyja. Alexandra alvó lakótársai hallották a lány sikolyát, de azt hitték, csak álmodnak.

Egy hete lakik Angliában Horváth Rita, a Londonban meggyilkolt Kovács Alexandra édesanyja. Az asszony a Borsnak tegnap telefonon nyilatkozott.

– Semmihez nincs kedvem, csak az tart életben, hogy a kisfiam otthon vár rám. Talán majd egy kis megnyugvást hoz számomra, ha Szandrát hazavihetem, eltemethetem. Fontos, hogy közel tudhassam magamhoz, hogy bármikor kimehessek a sírjához – sírta el magát Rita.

Az asszony már állított emlékhelyet lányának Londonban is, egyet a laká-sánál, egyet pedig azon a helyen, ahol holttestét megtalálták.

– A lakásába még nem tudtam bemenni, mert a rendőrség lefalaztatta a szobáját. A lakótársaitól sem tudtam kérdezni semmit, ugyanis tanúk, ezért kérdéseket nem tehetek fel nekik. Beszélni azonban tudtam velük, és kiderült: borzalmas lelkiismeret-furdalásuk van, ugyanis félig-meddig felébredtek Szandra sikolyára, de félálomban nem tudták eldönteni, hogy rosszat álmodtak vagy valóban a szomszéd szobából jött a hang, így visszaaludtak. Szörnyű belegondolni, hogyha Szandra még egyetlen egyet tud sikoltani, az megmenthette volna az életét – mondta szomorúan az asszony.

Hozzátette, a helyi magyar közösséget is mélyen érintette a tragédia, ezért ők is meg akarnak emlékezni kislányáról. Kérték: tarthassanak emléknapot Szandráért. Kezdeményezésükhöz csatlakozik a Mill Hill kerület polgármestere is.

– Gyertyagyújtást és megemlékezést fogunk tartani. Jólesik a tudat, hogy szerették és becsülték a lányom – szögezi le Rita. Az asszony még nem tudja, mikor fog hazaindulni kisfiához, aki már kezdi felfogni: szeretett nővére sosem térhet már haza.

– Az elején szinte fel sem fogta, most azonban már kezdi megérteni, hogy Szandi meghalt. Azt mondta, soha nem megy Londonba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.