Londoni gyilkosság: csontvázként látta viszont lányát Rita

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 18. 08:25
Erőt vett magán, és megnézte lánya holttestét Horváth Rita, a Londonban meggyilkolt és bőröndbe gyömöszölt Alexandra édesanyja. Úgy érezte, mintha a szívét tépték volna ki. Az asszony már megrendelte Szandi hófehér koporsóját, a lányt a nagypapája mellé temetik.

Minden édesanya rémálmát élte át pénteken Horváth Rita. Az asszony minden lelkierejét összeszedte, és megnézte Alexandra holttestét.

– Tudtam, hogy borzasztó lesz, de azt is éreztem: akárhogyan is néz ki, utoljára még látnom kell a kislányomat. Tartozom ennyivel az emlékének. Azért is meg kellett nézzem, hogy a tudatom tényleg elfogadja, hogy Szandra nincs többé – mondta a Borsnak könnyek között az asszony.

– Fényképről nézhettem ugyan csak meg, de így is, mintha a szívem tépték volna ki. Hiszen szinte már csak csont volt. Én azonban azonnal felismertem őt. Istenem, ilyen fájdalmat még anya nem érzett. Bárcsak visszakaphatnám! – zokogta az asszony.

Szandrát hamarosan hazahozathatják, Rita már megrendelte neki a koporsót. – Fehér koporsója lesz, és az édesapám mellé fogom temetni. Nagyon várom már, hogy örök nyugalomra helyezzem, úgy érzem: akkor az én lelkem is megnyugszik kicsit. Az a pap fogja a szertartást végezni, aki keresztelte is Szandrát, úgy érzem, ez is így helyes – mondja Rita, aki Londonban láthatta kislánya szobáját és munkahelyét is.

– A főnöke elismerően beszélt Szandráról, kiderült, hogy nagyon szerette ott mindenki. A szobája is szép volt, így legalább azt tudom már: az élete utolsó szakaszában boldog volt. A londoni magyarokkal tartottunk egy megemlékezést, amelyen többen részt vettek. Jó látni, hogy Szandrát ennyien szerették – teszi hozzá az asszony.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.