Aktuális

Láthatatlanul vigyázza a TEK Ráhel és István lagziját

Bors

Létrehozva: 2013.08.12.

Egy átalakított és szépen felújított lóistállóban tartják szeptemberben a miniszterelnök lányának, Orbán Ráhelnek és Tiborcz Istvánnak a lagziját. A lakodalom a Terrorelhárítási Központnak (TEK) viszont már elkezdődött: a felderítési és személyvédelmi igazgatóság közösen dolgozik.

Az év egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért eseményére készül a Terrorelhárítási Központ: ők ­felelnek azért, hogy gondtalan legyen a miniszterelnök lányának a lagzija a Bicskéhez tartozó Tükröspusztán. Gyaníthatóan a helyszín kiválasztásában a TEK mondta ki a döntő szót, hisz az egykori lovastanya védelmi szempontból kiváló földrajzi adottságokkal rendelkezik.

Jól belátható, mindössze egy út vezet oda, tulajdonképpen a semmi közepén van. Ezzel a biztonsági döntéssel felülírták azt a régi magyar hagyományt, hogy a lagzit mindig a lányos ház rendezi és állja, hiszen a tanya a vőlegény családjáé.

Kiemelt lesz a biztosítás

Nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy a ceremóniamester Pomozi Sándor alezredes, a TEK Személyvédelmi Igazgatóságának igazgatója lesz, hisz a lagzin kívül is ő és csapata felel az ország két fő közjogi méltósága, Orbán Viktor kormányfő és Áder János köztársasági elnök és családjuk védelméért. A Bors szakértője szerint Pomozit az ország legjobb személyvédelmi specialistájának tartják.

Legendák keringenek róla a rendőrségen, fiai számtalanszor bizonyították már, hogy észrevétlenül képesek dolgozni, nemegyszer azt a látszatot keltve, mintha a védett személyt nem is lenne ­test­őrök­kel körülvéve. Erre most is nagy szükség lesz, hisz ki tud úgy önfeledten szórakozni, hogy bárhová néz, egy biztonsági embert lát? A biztosítás kiemelt lesz, de ebben nincs semmi meglepő.

A két közjogi méltóságon kívül az Országgyűlés elnöke, több kormánytag, a Fidesz vezető politikusai és a pártot támogató üzleti kör is minden bizonnyal ott lesz a lakodalomban. Kis túlzással, de nyugodtan el lehet mondani, hogy mindenki jelen lesz, aki ma számít Magyarországon, így természetes hát, hogy a veszélyeztetettségi szintet is megemelték.

Várhatóan legalább negyven-ötven TEK-es lesz jelen a lakodalomban, de az borítékolható, hogy ez a násznépnek egyáltalán nem fog feltűnni. Talán csak az, hogy néhány jóképű, öltönyös srác egész este nem táncol, és legfeljebb csak kólát iszik.

Információkat gyűjtenek

A lakodalom helyszíne egy felújított lóistálló lesz, amit a napokban festettek ki. A helyszínen szerzett információnk szerint a tanyán mára mindössze három ló maradt, már nem éri meg a tartásuk. A buli után egyébként az istálló újra visszakapja eredeti funkcióját, mindössze annyi különbséggel, hogy lovak helyett marhák fogják lakni. A tanya bejáratát egyébként bezárták, az esküvőig idegen oda be nem léphet.

A Bors úgy tudja, hogy a konkrét munka elkezdődött a terrorelhárítók részéről. Ez az a rész, ami az első körben nem is látható. Ez jobbára a felderítői, információszerzési és értékelési szakasza a személyvédelemnek, amiben segítségére van a TEK Felderítési Igazgatósága is. Ezenkívül dolgozik egy megelőzői team, amely kifejezetten Orbán Viktorral és Áder Jánossal kapcsolatban gyűjti az információkat.

Elemzik a veszélyeztetettséget, illetve ők mondják azt, hogy mit kell komolyan venni, milyen potenciális kockázatot jelentő személyek kerültek látókörbe az eseménnyel kapcsolatban, akikre figyelni kell.

Nincs helye a tévedésnek

A felszolgált ételek is komoly rostán mennek át. A helyszínen élelmiszervegyészek vizsgálódnak, akik szintén a TEK-hez tartoznak, rendőrtisztek. Az élelmiszer kezelésére vonatkozó technológiai fegyelmet ellenőrzik, hogy a konyha megfeleljen az előírásoknak, vagy például hogy a mosogatógép nehogy túladagolja a mosogatószert. Mérnökemberekről van szó, akiknek az ételek készítése, ellenőrzése, szállítása mellett fontos feladatuk a vegyi, bakteriológiai és a sugárfelderítés is. Úgy tudjuk, hogy a lagzin felszolgált ételek alapanyagait egészen a beszerzési helyig visszafejtve ellenőrzik. Mindemellett a TEK emberei a helyszínen a tűz- és munkavédelmi szabályok betartását is ellenőrzik, és kijelölik a menekítési útvonalakat is.

A személyzet és a meghívottak ellenőrzése alap. Lapunk úgy tudja, hogy a lagzi időpontjáról minden meghívottat előre, szóban értesítettek, de a meghívót még nem kapták kézhez. Ugyanakkor kellő diszkréciót kértek mindenkitől. A Bors szakértője állítja, maga az esküvő már rutinfeladat lesz, hisz megfelelő felkészülés pont ezt a célt szolgálja. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek