Nem tett részletes vallomást, de a gyanúsítással és az őrizetbe vétellel szemben panasszal élt S. Ábel, aki a rendőrség szerint csütörtökön éjszaka egy éles lőfegyverrel három lövést adott le a Móricz Zsigmond körtéren.
Két alkalommal egy gyorsétterem mennyezetébe lőtt, egyszer pedig az utcán sütötte el fegyverét. A 26 éves férfit pénteken délelőtt fogták el annál a pszichiátriai rendelőnél, ahová korábban rendszeresen kezelésekre járt. Mint ismeretes: S. Ábelt a bíróság első fokon emberölés előkészületéért ítélte el, a vád szerint a joghallgató azt tervezte, hogy 22 társával végez. A bíróság ugyanakkor szabadlábra helyezte a férfit.
– Hatalmasat hibázott a bíróság – vélekedett lapunknak dr. Bilkei Pál kriminálpszichológus. – Egy labilis idegállapotú, pszichiátriai kezelésre szoruló fiatalembert engedtek el, s meggyőződésem, hogy csak egy hajszálon múlott, hogy csütörtöki akciója ne torkolljon öldöklésbe. Abban a pillanatban támadásba lendült volna, ha valaki a gyorsétteremben megpróbálta volna lefegyverezni őt – sorolta aggályait Bilkei.
Kollégája, Végh József úgy véli: a bíróság az adott állapot alapján dönt egy vádlott szabadon bocsátásáról.
– Nem láthatták előre, hogy Ábel veszélyessé válik-e. Ugyanakkor most valószínűnek tartom, hogy az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kerül – tette hozzá Végh.
Az ügyészség S. Ábelt engedély nélküli megszerzéssel elkövetett lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítja. A fiú ügyvédje szerint ugyanakkor egyelőre nem tisztázott, hogy korábban bevonták-e Ábel fegyvertartási engedélyét.
Haragszanak a bíróra
A borsonline.hu-ra dühös bejegyzések sokasága érkezett.
Zsámba Petra: A bíróság engedte szabadon!!! Sőt, a fegyvertartási engedélyét sem vonták vissza!!! Mi lett volna, ha nem a plafonba lő??? Hanem lelövi a Mekiben az embereket? Azt kell keményen megbüntetni, aki szabadon engedte!!!
Dörme Macilla így vélekedett: Azt a bírót is ketrecbe záratnám, aki szabadon hagyta mászkálni a börtönbe vonulásig. Nagyon sajnálom a nagymamáját meg az anyukáját is, de ha közveszélyes, el kell zárni vagy egy zárt gyógyintézetbe vagy egy zárt cellába!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.