Háromszor sokkolózták a begombázott ámokfutót

sokkoló
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 29. 22:30
A férfi meztelenül sétáltatta kutyáját, amikor a rendőrök kérdőre vonták. Ekkor rájuk támadt, és annyira fel volt pörögve, hogy még az elektromos fegyverrel sem sikerült elsőre leteríteni. Mint kiderült, hallucinogén gombával ütötte szét magát.
Bors

A 20 éves Robin Campbellre vasárnap figyeltek fel a rendőrök, amikor Orlando egyik utcáján anyaszült meztelenül sétáltatta kutyáját. Amikor kérdőre vonták, miért nem visel ruhát, a fiatal férfi azt válaszolta: "Mert ez Isten háza".

Mivel ezt a választ nem tartották teljes mértékben meggyőzőnek, ráadásul Campbell össze-vissza dülöngélt, az egyik járőr megkérdezte, hogy ivott-e. A férfi ekkor begorombult, és azzal fenyegette a rendőröket, hogy ha nem engedik tovább, megöli őket, írja a NYDailynews.

Ekkor megpróbálták letartóztatni, ám ez nem ment egyszerűen, pedig végül már sokkolóval próbálták leteríteni. Az első lövés után simán felpattant, a második már kicsit jobban megviselte, így sikerült megbilincselni. Ám még utána is rugdosta és ütlegelte a két rendőrt, így végül harmadszorra is rálőttek az elektromos fegyverrel.

Később bevallotta, hogy azért viselkedett így, mert hallucinogén gombát fogyasztott. Miután sérüléseit ellátták az orlandói kórházban, átszállították a megyei börtönbe. Hatóság elleni erőszak és nyilvános meztelenkedés miatt emelnek vádat ellene.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.