A hat éve elhunyt Attila édesanyja: a fiam csak három napja halt meg!

Kazincbarcikai temető, péntek kora délelőtt. H. Attilát temetik. Azt a fiút, akinek haláláról a családja nem vett tudomást, balzsammal kenegették az oszló holttestet, etették, itatták éveken át, míg a rendőrség rá nem talált az egyik szobában a holttestre.

A temetésen csupán néhányan vannak. Attila nagymamája, édesanyja és öccse, Tamás jelenti a közvetlen rokonságot. Kevesen vannak, hiszen ők is csak szerdán délben értesültek róla: pénteken temetik az élőnek vélt fiút. 

A temetést ugyanis az önkormányzat intézte, a családnak nem volt pénze arra, hogy Attilának megadják a végtisztességet.

– Nem tudom, mennyi lesz a szertartás költsége, de gondolom, majd szép apránként vissza kell fizetnünk – mondja a temetésre várva az édesanya, Ibolya.

Aztán a szertartás ideje is elérkezik. A rekkenő hőségben beszél Attiláról a görög katolikus pap. Ibolya és a testvér, Tamás, szomorú, rezzenéstelen arccal áll a koporsó mellett. A nagymama viszont zokog.

A temetést aztán nem várt közjáték zavarja meg, néhány távolabbi rokon érkezik, akik virágot is hoztak, meg keresetlen szavakat, amelyeket az édesanyának címeztek.

– Nem hívtatok orvost. Csak valami hókusz-pókuszoló halottlátóval nézették meg a gyereket, amikor beteg lett – morgolódtak a rokonok egymás közt. Ibolya nem lepődik meg, hamar jön a válasz.

– Fogalmam sincs, miről beszélnek. Nem hiszem el, hogy a temetőben, a fiam sírja felett is pletykálkodnak, ráadásul amit mondanak, az nem a valóság. Ezért egyszer valaki meg fog bűnhődni – így Ibolya, aki már a koszorúkat igazgatja fia sírján.

Mondana még cifrábbakat is, ám a nagymama próbálja visszafogni. Aztán a rokonság távozik, Attila édesanyja, nagymamája és testvére pedig még a sír mellett marad. 

A síron fakereszt, névvel. Az viszont hiányzik róla, hogy mennyit élt. Nem véletlenül. Ibolya szerint ugyanis csak három napja halt meg a fia.

– Tudom, hogy meghalt, de nem hat éve, hanem három napja. A fejfán szerencsére nem írták ki a helytelen életkort, azt viszont nem értem, a gyászjelentésben miért 32 év szerepelt. A fiam 38 évesen halt meg. Ez biztos. Egy napon mindenki rádöbben arra, hogy nekem volt igazam.

A rémtörténet háttere

Július 15-én, saját lakásában találták meg holtan a 38 éves H. Attilát. A férfit már régóta eltűntként kereste a rendőrség, a rokonok a barátok bejelentése alapján azonban a rendőrség felfeszítette a lakás ajtaját, ahol kiderült: a fiú szinte csontváz holtteste már hat éve a belső szobában pihent. Édesanyja és öccse ugyanis úgy vélte, Attila nem halott, csak beteg, ezért kitartón ápolták.

Az anyja szerint szektások betegítették meg Attilát

Ibolya tehát belenyugodott: a fia meghalt. A halál hivatalos időpontjával viszont a temetés után sincs megbékélve.

- Higgye el nekem, amikor néhány napja elvitték tőlünk, még akkor is meleg volt a teste. Tudom, csak felismerek egy halottat. Igen is élt, a haja nőtt és göndörödött, egy halott pedig így nem csinál. Különben is, három éve még az édesapját vitte kocsival.

Egyáltalán, milyen betegsége volt a fiának?

- Attila fekvőbeteg volt, mert a szektás ismerősei adtak neki valamilyen ételt a sajátjukból. Akkor nagyon rosszul lett, de később felgyógyult. Volt, hogy fel is állt. Egyébként nagyon furcsa testi tüneteket produkált. Bebarnult a teste, sokszor hányt, aztán valamilyen anyag távozott a testéből. De pont az utóbbi időben javult az állapota. A bőre rózsaszínűbb lett, hízott is.

És miben halt meg három nappal ezelőtt?

- Azt mondták, természetes halállal. Remélem, nem szenvedett, nem voltak fájdalmai. Ami megnyugtat, hogy most jó helye lesz, édesapám – akit Attila nagyon szeretett – koporsója mellé temették.

Okol valakit a fia haláláért?

Senkit. Tudja, mi görög katolikusok vagyunk, vallásosak. Attila is hitt, így tudom, hogy ha a teste nem is, a szelleme örökre velünk marad.