Sándor Vizoviczki engedélye nélkül vette át a diszkókat

Vizoviczki László
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 20. 08:35
Nem tárgyalt Vizoviczki Lászlóval a Hajógyári-szigeten lévő diszkók átvételéről Horváth Sándor Péter. A rejtélyes körülmények között elhunyt férfi a Figyelőnek nyilatkozott a halála előtt.
Bors

– Vendégként bármikor szívesen látom, de úgy gondolom, hogy neki váltania kell, remélem, meglesz rá a lehetősége – így nyilatkozott halála előtt adott utolsó interjújában Horváth Sándor Péter, amikor megkérdezték: szerinte ha felmentenék Vizoviczki Lászlót az ellene folyó ügyekben, visszatérhet-e a Hajógyári-szigetre.

Korábban a Bors írta meg először, hogy a családja szerint különös körülmények között halt meg a Hajógyári-sziget öt diszkójának új bérlője.

Négy napig komoly gyomorpanaszai voltak, hasmenéssel, hányással küszködött. Hiába ment orvoshoz, nem tudtak segíteni raj-ta. A család arra gyanakszik, hogy a férfit megmérgezték. A boncolás eredménye még nem született meg, egyelőre a rendőrség nem indított büntetőeljárást.

A Figyelő című hetilap interjút közölt Horváth Sándor Péterrel, aki nem sokkal a halála előtt nyilatkozott a lap újságírójának. A férfi szavaiból kiderül: ő a szigeti szórakozóhelyek izraeli tulajdonosával tárgyalt öt diszkó átvételéről, nem érezte úgy, hogy – akár közvetítőn keresztül is – Vizoviczkivel kellene egyezkednie.

– Tizenhat éves korom óta nagyon jó viszonyban vagyok a sziget izraeli tulajdonosaival… Elhatároztam, hogy mielőtt itt minden lerobbanna, s eltűnnének az értékek, megjelenek, mint befektető. Felmértem a helyzetet, tettem egy ajánlatot, és elfogadták – nyilatkozta a férfi, aki azt, hogy pontosan mennyit költött a diszkókra, nem árulta el. Ugyanakkor elismerte, hogy nyomott áron vette át azokat az eszközöket, amelyek a szórakozóhelyeken maradtak.

– Ő úgy gondolta, miután az előző bérlő hosszú időn át nem fizette a bérleti díjakat, a tulajdonosnak lépnie kellett, hiszen egyébként nagy vesztesége lett volna. Horváth Sándor Péter állította: mindezt Vizoviczki nem vette zokon, hisz így az, amit ő felépített, nem veszett el. Ugyan a sziget nem neki termeli a pénzt, de arra büszke lehet, hogy még működik. A férfi arról is beszélt: „hosszú folyamat lesz bizonyítani, hogy a diszkókban biztonságban vannak a fiatalok”.

A hvg.hu tegnap a családhoz közeli forrásra hivatkozva azt közölte, hogy a férfi rekeszizomsérv-kizáródás miatt halt meg. A férfi nővére viszont, aki a továbbiakban vezeti a sziget diszkóit, lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a boncolásnak még nincs meg az eredménye. A Bors egyébként úgy értesült: a kórházban elvégezték azokat a vizsgálatokat, amelyek kimutatták volna a sérvet. Változatlanul nem tudják, mi okozta Horváth Sándor Péter halálát.

Két diplomát is szerzett

Horváth Sándor Péter 1981-ben született. A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán és a Budapesti Kommunikációs Főiskolán végzett. A vendéglátásban és az ingatlanszakmában dolgozott Németországban, Ausztriában, Svájcban. Magyarországon éttermet üzemeltetett, korábban rövid ideig dolgozott a Hajógyári-sziget VIP-részlegében. Forrás: Figyelő
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.