A világ egyik leghíresebb büntetőbíróságán, a londoni Központi Büntetőbíróságon, ismertebb nevén az Old Bailey-n tartják fogva a Kovács Alexandra meggyilkolásával vádolt férfit, Gy. Lászlót.
A gyanúsítottat tegnap vezették a bíróság elé, de a tárgyalást elnapolták. Információnk szerint csupán arról döntöttek, hogy László óvadék ellenében sem helyezhető szabadlábra. Úgy tudjuk: a gyanúsítottat hamarosan továbbszállítják, és gyorsított eljárás keretében kezelik a brutális gyilkosságot.
Mint azt a Bors megírta: a férfi – a gyanú szerint – megfojtotta, majd egy bőröndbe csomagolva magára hagyta szerelmét, a zalaegerszegi Kovács Alexandrát.
A férfit egyelőre kirendelt ügyvéd védi, de a barátai azon igyekeznek, hogy magyar jogászt kerítsenek számára. Szerintük ugyanis nem László az a betegesen féltékeny férfi, akiről Alexandra az édesanyjának is említést tett: – Szandinak volt egy régi barátja, aki viszont tényleg nagyon féltékeny típus volt. Mi azt gondoljuk, hogy őt keverik össze Lacival – mondta lapunknak a férfi gyerekkori barátja.
Ő már korábban névtelenséget kért a Borstól, ahogy nem szeretne a nyilvánosság elé állni Gy. László másik barátja sem, aki a gyilkossággal gyanúsított férfi lakótársa volt. Az ő szavait a gyerekkori barát tolmácsolta: – Aznap, amikor a gyilkosság történhetett, Laci nyugodt volt, békésen, fáradtan jött haza, férfiszemmel mondanánk rá, hogy kellemesen fárasztó estéje volt. Levetkőzött, végigböngészte a híreket, nyugodtan ment aludni. Nyoma sem volt annak, hogy valami szokatlant tett volna. Egy teljesen átlagos esti buliból jött haza, ez biztos – bizonygatja.
A Scotland Yard a munkahelyén, egy raktárban kapta el a férfit, ahol csomagolóként dolgozott. Nem kellett kényszerintézkedést foganatosítani. – Mindenben együttműködött a hatósággal – mondta a névtelenséget kérő barát.
Eközben Szandra édesanyja, a gyászoló Horváth Rita már készül a lánya azonosítására.
– Valószínűleg a héten mehetünk ki Londonba, hogy elkezdődjön az azonosítás – mondta szomorú hangon Rita. – Szerencsére szállásunk már van, érkezett pár felajánlás is, de azt még nem tudom, hogyan hozatom haza Szandra testét. Az biztos, hogy Zalaegerszegen, édesapám sírjában szeretném őt eltemettetni – szögezte le az anya.
Hozzátette, ott lesz lánya gyilkosának tárgyalásán: – A szemébe akarok nézni, és szívem szerint egy pofont is lekevernék neki. Gyorsított eljárással kezelik az ügyet, remélem, megkapja, amit megérdemel!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.