Ez az igazi flúgos futam!

jármű
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 14. 17:00
Az extrém ládaderbin nemcsak a gyorsaság, hanem a különleges külső is fontos. A résztvevők idén Londonban is kitettek magukért mókás tákolmányaikkal.
Bors

Az évente több országban megrendezett ládaderbi ezúttal a londoni Alexandra Parkba látogat. A világ legőrültebb versenyének résztvevői már szombaton felvonultak, és bemutatták kényelmetlen, lassú, de utánozhatatlan autócsodáikat.

Voltak, akik élethű koporsót készítettek, másokat a Beatles sárga tengeralattjárója ihletett meg, de akadt egy olyan hölgycsapat is, amely egy rózsaszín piperedobozban próbálta meg leküzdeni az ugratókkal teletűzdelt pályát. A versenyt nem feltétlenül az nyeri, aki a leggyorsabb, hiszen a zsűri külön pontozza a motor és mechanikus hajtás nélküli versenyládák ötletességét is.

Az idei flúgos futamban összesen hetven őrült járgány vesz részt, de lehet, hogy nagyon kevesen fejezik be a versenyt a veszélyes útvonal miatt. Némelyik jármű eléri a hatvan kilométeres sebességet is.

A ládaderbik az első, 2000-ben tartott verseny óta az egész világon rendkívül népszerűek, többek között már a budapesti Citadellánál is megmutatták magukat a legfanatikusabb hazai járgányépítők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.