Csigákkal harapdáltatja pácienseit Dévényi Kathy

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 27. 12:30
A jelek szerint lejárt a kenceficék ideje. Aki szép, feszes bőrt szeretne, az csigával szépül. A terápia közben apró harapdálásokat érez a vendég, de mint megtudtuk, ez elviselhető. A végeredmény pedig csodálatos.
EEP

A csigák által termelt váladék allantoint tartalmaz, amely jó hatást gyakorol a bőrre. Egyrészt gyulladáscsökkentő, nyugtató anyag, másrészt segíti a sebgyógyulást, ezért kerül a pattanások elleni termékekbe is. A kozmetikusok rájöttek arra, hogy a váladékból készített krémnél hatásosabb, ha ezeket a puhatestűeket munkára fogják és egyszerűen a szépülni vágyó hölgyek arcára, nyakára teszik őket flangálni.

Sok nő utálkozva tekint ugyan a nyálkás puhatestűekre, de aki kipróbálta, az tudja, hogy igenis megérte áldozatot hozni. – Mielőtt a csigákat a vendégek arcára helyezem, megtisztítom a bőrüket, majd tejjel dörzsölöm be. Ez a kis puhatestűeknek csaliként szolgál.

A csigaterápiát követően az arcra került váladékot beletöröljük a bőrbe és 15-20 percig tartjuk a vendég arcán, épp úgy, mint a szokásos kozmetikai maszkokat – magyarázta a Borsnak Dévényi Kathy kozmetikus, aki idehaza elsőként kísérletezik ezzel az eljárással.

– Amikor Kathy rám tette a nyálkás kis állatokat, furcsa érzés öntött el, de végül is a hűvös csigamasszázs rendkívül kellemes, megnyugtató érzés. Igaz, időnként kisebb harapásokat éreztem, amelyek apró tövisek szúrásaira emlékeztettek – mondta Eckhard Judit, az egyik vendég. – A kozmetikusok leginkább az afrikai óriáscsigát szeretik, de a pettyes éti csiga is azonnali hatást vált ki, hiszen feszessé teszi és hidratálja a bőrt – tette hozzá Kathy.

Kiderült az is, hogy a csiganyál kisebb sebek, horzsolások, égési sérülések gyógyítására szintén alkalmas, amiről már az ókori görögök is tudtak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.