Világszerte csodálják a magyar motoros kunsztjait - videóval

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 04. 13:00
A sisakból lángnyelvek csapnak elő, a motor egy kerékre áll, és mint szörfös a deszkán, úgy egyensúlyoz Angyal Zoltán a kétkerekűje kormányán. S ez csak egy a lélegzetelállító mutatványok közül.
KOP

A bivalyerős motor úgy engedelmeskedik a 28 éves kunhegyesi fiatalembernek, mint egy kezes bárány. Füstöl és csikorog a gumi, a kunmadarasi reptéren összegyűlt rögtönzött közönség a gyakorlatok láttán azt gondolja, hogy a fizika törvényeit akarja megcáfolni Angyal Zoltán, pedig csak a stuntrider, avagy motoros kaszkadőr világbajnok edz. Újabb és újabb gyakorlatokat talál ki és gyakorol be, s az egész világot meghódítja vele.

– Tíz éve éppen itt láttam az akkor világbajnok bemutatóját. Rögvest elhatároztam, hogy én is ezt fogom csinálni. Ellestem a gyakorlatokat és a fogásokat. Sikerült hihetetlenül rövid idő alatt elsajátítanom és továbbfejlesztenem, új elemeket találtam ki és építettem be a bemutatóimba – mondta el világbajnok a Borsnak. 

Öt éve Angyal Zoltán világbajnok lett, azóta ez a hivatása is. Egyik felkérés érkezik a másik után, évente 50-60 bemutatón kápráztatja el a közönséget Európa-szerte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.