Tízmillió homokzsák véd a Dunától

homokzsák
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 12. 11:00
Megfeszített munkával dolgoznak tovább az emberek a gátakon. Eddig 1565 embert kellett kitelepíteni, és közel tízmillió homokzsákot használtak fel a védekezésben.

Még a víz az úr, de már nem sokáig. Tegnap reggel Dunaújváros alatt tetőzött az árhullám, sőt Pakson sem emelkedett tovább a vízállás.

Az áradás csúcspontja ma éri el Baját, csütörtökön Mohácsot, majd elhagyja az országot. A gátakon dolgozók figyelme azonban egy pillanatra sem lankadhat. Kedden hajnalban például négy utcát öntött el a fakadóvíz a szigetközi Dunaszegen. A falu töltéshez közeli részein az árral párhuzamosan jelent meg a víz.

Az országos rendőrfőkapitány utasítására a Készenléti Rendőrség állományából 240 rendőrt vezényeltek az ország déli megyéibe, akik az árvízi védekezésben vesznek részt, 12/24 órás szolgálatban.

Biztonsági okokból még nem térhet vissza a Szigetmonostorhoz tartozó horányi ingatlanába a vasárnap kiköltöztetett 162 ember, azonban a Győrújfaluban élők tegnap délután kettőtől hazatérhettek.

Orbán Viktor arra kérte az önkénteseket, hogy legyenek elérhetőek, szükség esetén értesítik őket, de jelen pillanatban nincs munka számukra a gátakon.

A kormányfő közölte: eddig 9 millió 697 ezer homokzsákot használtak fel, 807 kilométer hosszan zajlik az árvízi védekezés, 538 kilométeren van érvényben rendkívüli fokozat. A kormány úgy határozott, hogy ezer magyar honvéd segítségét felajánlja Szerbiának az árvízi védekezéshez. Ez azért is fontos, mert van egy olyan szerb szakasz, ahonnan magyar területre folyik vissza a víz, ha kiönt a Duna.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.