Tini helyett véletlenül részeg csövest fogadott örökbe

hazugság
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 28. 18:30
A hivatásos nevelőanyaként tevékenykedő nő egy 16 éves, menekültként az országba érkező afgán fiún akart segíteni, akit a gyámügy küldött hozzá. Végül nagyot nézett, amikor kiderült az igazság.
Bors

Susan, aki neve elhallgatását kérte a Daily Mailtől, azután lett hivatásos nevelőszülő, hogy felnőtt lánya leköltözött otthonról. Több gyereket is sikeresen felnevelt, ám amikor a 16 éves Farood megérkezett hozzá, rögtön érezte, hogy ez talán túl nagy falat neki.

A tini, aki egy fejjel magasabb volt nála, kifejezetten agresszíven viselkedett, a tiltás ellenére ivott és cigarettázott, és egyáltalán nem fogadott szót nevelőanyjának. Amikor panaszkodott a gyámügynek, hogy a fiúval valami nem stimmel, azzal utasították el, hogy adjon neki egy kis időt.

Susan megpróbálta, ám végül már annyira félt fogadott fiától, hogy visszaküldte a hatósághoz. Félelme hamarosan haraggá változott, amikor kiderült, hogy a hozzá küldött szerencsétlen sorsú fiú egy 26 éves alkoholista csöves, aki menedékjogot akart szerezni Nagy-Britanniában, ezért hazudta magát 16 évesnek.

Azóta egy menekülttáborban van, a kormányhatóság később dönt a sorsáról.

Susan ennek ellenére nem adta fel a nevelőanyaságot, ám ezután alaposabban megvizsgálja, kit fogad be az életébe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.