Részegen szavazott a szlovák honatya

whisky
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 01. 13:00
Peter Muránskynak a voksoláshoz kell a whisky. Állítólag a szívét kellett megerősítenie a feladathoz.
Bors

Saját bevallása szerint legalább két-három whiskyt megivott a szlovák parlament büféjében az egyik országgyűlési képviselő. A szavazás előtt 39 éves Peter Muránskynak szíverősítőre volt szüksége, legalábbis ezt ­mond­ta az újságíróknak, akiknek feltűnt, hogy a honatya igencsak bizonytalanul jár a lépcsőn – írja a bumm.sk.

A Kereszténydemokrata Mozgalom politikusa beismerte, hogy ivott, de azt mondta, azért volt rá szüksége, mert egy kis rövidital kell neki, mielőtt milliók életét érintő ügyekről gombot nyomna.

A szlovák liberális párt egy képviselője korábban már felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovák parlamentben többször találkozni részeg politikussal, akik nem is értik, hogy mi ezzel az egésszel a probléma. Februárban a törvényhozásban előkerültek az ittas képviselők, akkor a honatyák foglalkoztak is egy törvényjavaslattal, amely szerint a részeg politikusokat a szavazási joguk napi megvonása mellett kitiltották volna az ülésteremből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.