Már teljes életet él Norris, az új arcot kapott férfi

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 29. 21:00
Tizenöt év után végre egyenesbe jött Richard Norris élete: a puskalövés miatt szörnyszülötté torzult férfi új arcával megtalálta a helyét a világban, épp könyvet ír megpróbáltatásairól.
Bors

Richard Norris egy 1997-es fegyverbalesetben veszítette el az orrát, az ajkait, nem tudta többé mozgatni a száját, az arca teljesen összeroncsolódott. Ám most azt mondja, ha visszamehetne az időben, nem biztos, hogy nem akarná újra átélni a szörnyűséget - írja a New York Daily News.

"Tíz éven át a pokolban éltem, mégis, hihetetlenül sokat gazdagodtam lelkileg. Valószínűtlen az egész, de ez a tragédia olyan embereket hozott az életembe, akikért örökké hálás leszek" – mondta a most 38 éves férfi, aki éveken át, éjszakánként mert csak kimenni az utcára, arcát kalap és maszk mögé rejtette. 

"Rengeteg megjegyzést kaptam, sok köztük tényleg szörnyű volt" – emlékezett a magány és kétségbeesés éveire. Norris azonban nem adta fel: vállalta a tucatnyi műtétek sorozatát, míg végül tavaly egy 36 órás operáció után új arcot kapott. Arcának jobb felén nyolcvan százalékban, bal felén pedig negyven százalékban sikerült újjáéleszteni az idegi tevékenységet. Haja is kinőtt, hegei halványultak, és már nem bámulják meg az utcán.

Mostanra pedig teljesen új életet kezdett. Könyvet ír megpróbáltatásairól, és egy alapítványnál dolgozik, amely transzplantált betegeket támogat. "Remélem, a történetem reményt ad azoknak, akik hasonló helyzetben voltak, mint én" – mondta.  

A videóért kattintson ide!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.