Csöpög a vér, a szike lassan, sercegve szeli a bőrt, ami egyszer csak leválik a testről – ez nem egy horrorfilmben játszódó jelenet, hanem egy átlagos hétköznap a budapesti 7th Ink Tattoo & Piercing Stúdióban, ahol Balla László alias Drake tetoválóművész ottjártunkkor éppen hegtetoválást készített. A horrortól azért korántsem áll távol a művelet, hiszen a hegesedéshez előbb le kell nyúzni a bőrt.
– Magyarországon körülbelül négy évvel ezelőtt kezdett terjedni ez a különleges tetoválási szokás. Tőlünk nyugatabbra, például Németországban erre a testmódosításra már kevésbé csodálkoznak rá. Itthon azonban még mindig ritka – mesélte Drake, miközben megkezdte az előkészületeket a 22 éves Csertő Mercédesz nyúzásához.
Orvosi szike és csipesz, fertőtlenítőszer, tamponok sorakoztak egymás mellett. Merci nem kért fájdalomcsillapítást, és összességében mosolyogva ülte végig bőre lenyúzását. A fiatal hölgy 13 évesen szerezte első tetoválását, ami egy csillag volt a hasán. Anyukája annyira megharagudott érte, hogy két hétig nem szólt hozzá.
– Édesapám 42 esztendős. Nemrég csináltatta meg az első tetoválását, természetesen anyu frászt kapott a dologtól – mesélte nevetve Merci, akinek már számos testmódosítása volt. Mint mondja: egyesek pszichiáterhez mennek, hogy kibeszéljék a gondjaikat, vagy sportolnak, hogy levezessék a stresszt. Ő teste díszítésében találta meg önmagát.
– Sokan megkérdezték már, hogy nem félek-e attól, hogy fogok kinézni, ha megöregszem? De erre mindig ugyanaz a válaszom: egyáltalán nem biztos, hogy elérem, hogy megöregedjek. Akkor meg miért ne csinálhatnék azt a testemmel, amit akarok? – kérdezte költőien Merci, miközben Drake mintákat vésett a bőrébe, és apránként szabdalni kezdte a bőrdarabokat.
A fiatal lány és a „bőrdíszművese” szinte egyszerre válaszolta: minden ember más. Van, aki születésétől kezdve visel magán valamilyen stigmát, mások pedig az életük során alakulnak át. A különböző testmódosításaik által viszont azt megtanulták, hogy legyenek minden emberrel elfogadóak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.