Hihetetlen: valóra váltotta álmát, repülő bicajt csinált

újítás
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 23. 15:45
Mikor E. T. BMX bringájával repült az égen, örökre megihlette a gyermekeket. Többek között két brit tervezőt is, akik kifejlesztették az egyedülálló repülő kerékpárt. Ehhez a bringához nem kell jogosítvány, pedig képes akár 1200 méter magasra is felemelkedni.
F. F.

A 37 éves John Fordon és társa, a 42 éves Yannick Read már gyermekként odáig voltak a biciklizésért, innen jött az ötlet, hogy elkészítsék a repülő bringát, melyet Paravelónak neveztek el. A csodajármű ezer fontért, azaz 350 ezer forintért kapható.

– Abban hiszünk, hogy a repülő bicikli nem csak a közlekedést fogja forradalmasítani, hanem teljesen megváltoztat-ja az emberek életmódját is – mondta a Daily Mail brit napilapnak Fordon, aki azt is hozzátette, a közlekedési dugók, balesetek és parkolási gubancok így örökre a múltba vesznek.

A különleges bringát bioüzemanyag hajtja, így a környezetet sem szennyezi. Ráadásul a stroboszkóp lámpák mellett ellátták GPS-rendszerrel is, hogy a közlekedő semmiképp se tévedjen el a levegőben, illetve látható legyen mindenki számára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.