Befejezték a kulcsi mészárló gyógykezelését

gyógykezelés
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 27. 08:45
Szeptember 9-én indul a kulcsi családirtó pere – tudta meg a Bors. A négy családtagjával végző H. Csanád kényszergyógykezelését már meg is szüntették és ismét előzetes letartóztatásba helyezték.
Bors

Pillanatnyilag hivatalosan is beszámítható, így elítélhető H. Csanád Jutas, aki tavaly áprilisban brutális kegyetlenséggel végzett édesapjával, testvérével és nagyszüleivel a Fejér megyei Kulcson. Dr. Laczkóné dr. Tóth Beatrix, a Székesfehérvári Törvényszék sajtótikára lapunkkal közölte: az ügyészségi vádirat beérkezése után tárgyalást tartottak, a törvényszék határozata megszüntette a férfi ideiglenes kényszergyógykezelését, és elrendelte újbóli előzetes letartóztatásba helyezését.

Mindazonáltal a férfit továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) őrzik. A vádlott fellebbezett a döntés ellen. A sajtótitkár hozzátette: már tárgyalási napokat is kitűztek a férfi ügyében, H. Csanád Jutas szeptember 9-én ül először a vádlottak padjára.

A H. Csanádot védő dr. Hortobágyi Tibor nem volt jelen a védence letartóztatásáról szóló tárgyaláson, mint azt a Borsnak elmondta: késve, a tárgyalás napjának estéjén érkezett meg hozzá az idézés. – A tárgyalás előtt egyszer még találkozom védencemmel, hogy felkészüljünk a perre - tette hozzá az ügyvéd.

A Fejér Megyei Főügyészség fegyházban letöltendő, tényleges életfogytiglant kért H. Csanádra, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.