Lapunk információi szerint a válogatott futballista elvesztette a kontrollt autója felett és az autópálya melletti rézsün végigcsúszott kocsijával, ami nagyon csúnyán megsérült.
– A luxusautót érintő balesetben személyi sérülés nem történt. A másik balesetben azonban egy család volt érintett, ahonnét egy kislányt kórházba is szállítottak – mondta el a BorsOnline-nak Vámos Boglárka a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, aki meg is erősítette értesüléseinket, miszerint összesen négy különböző baleset következett be az M3-as autópálya 64-es és 68-as kilométere közötti szakaszán.
A Lamborghini egyszer csak megcsúszott a vizes úton, kisodródott az út melletti rézsűre, és ahogy az autó visszatért az aszfaltra, megkoccantott egy szabályosan közlekedő Renault személyautót. Amikor már a papírokat töltötték ki az út szélén állva, egy mögülük érkező Mercedes nagyjából ugyanazon a részen megcsúszott, ahol a Lamborghini is, és rommá tört.
Ezzel párhuzamosan, a Pest felé tartó oldalon két autó a 64-es kilométernél egy autó lecsúszott a pályáról, a 68-as kilométernél pedig két autó szaladt neki a szalagkorlátnak. Utóbbi balesetben két ember megsérült.
Vörösbaranyi József, a válogatott szélsőjének menedzsere az mlsz.hu-nak elmondta: Dzsudzsák Balázs vasárnap délután egy bérelt autóval szenvedett balesetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.