Alsóörsi szülinap Zártkörű rendezvény. 2000-2500 motoros érkezik a holnap kezdődő alsóörsi bulira, amelynek szervezői világossá tették: „senki sincs kizárva, csak mi vagyunk meghívva”. Vajon hordoz-e bármilyen kockázatot a chopperes, jellegzetes jelvényt viselő motorostömeg megjelenése?
Figyelő szemek
A Bors információi szerint élénk rendőri érdeklődés övezi a magyarországi találkozót. Úgy tudjuk, hogy a rendezvény a titkosszolgálat figyelmét is felkeltette, várhatóan a Pokol Angyalai-címert viselő motorosokat nagy számban ellenőrzik majd már a közutakon is.
A hivatalos rendőrségi kommunikáció csupán a fokozott rendőri jelenlétet erősíti meg. Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunkkal közölte: megfelelő erővel és létszámmal teljesítenek szolgálatot.
– Ennek célja legfőképpen a balesetek megelőzése és a lakosság tájékoztatása. A rendezvényre úgy tekintünk, mint bármelyik másik, nagy tömegeket érintő eseményre az idegenforgalmi szezonban – tette hozzá a szóvivő.
Kockázati tényezők
Egy Europol-tanulmány szerint Európában és Kanadában a Pokol Angyalai tagjainak 56 százaléka már legalább egyszer belekeveredett kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekbe, vétett a fegyvertartásra vonatkozó jogszabályok ellen, vagy ült már erőszakos bűncselekmény elkövetéséért. Dr. Finszter Géza kriminológus úgy véli: a fentebbi adat tükrében teljesen természetes, hogy a hatóságokat „érdekli” a hétvégi rendezvény.
– Egyértelmű, hogy egy ilyen találkozó bizonyos kockázatokat rejt magában, s ez a rendőrség mellett a titkosszolgálat figyelmét is felkeltheti. Egy egész társaságot ugyan nem szabad megbélyegezni, de a statisztikai adatokat sem lehet figyelmen kívül hagyni – tette hozzá a szakember.
Rendőri vezetők a bejáráson
Báró Béla, Alsóörs jegyzője a Borsnak úgy nyilatkozott: helyszínbejárást tartottak, amelyen a rendőrség részéről körülbelül negyvenen vettek részt, köztük magas rangú megyei és ORFK-s vezetők. A rendezvényt a West-Balkán-tragédia után bevezetett kormányrendelet értelmében engedélyezték, a bejáráson a katasztrófavédelem szakemberei is megjelentek.
– A Pokol Angyalairól természetesen hozzánk is eljutnak a hírek, de mi nem szeretnénk jóslatokba bocsátkozni. Reméljük, hogy a rendezvény probléma nélkül lezajlik. A lakosság részéről nem érkezett hozzánk kifogás – mondta a jegyző.
Ralph „Sonny” Barger
Jó barátok találkoznak
2005-ben Magyarországon elfogták a Pokol Angyalai néhány elzászi tagját, egy Kalasnyikovot és rakétavetőket foglaltak le tőlük. Az idei szülinapi bulit a Pokol Angyalai magyarországi szervezete, a HAMC Hungary szervezte. Farsang Imre, a HAMC Hungary vezetője a balaton.vehir.hu hírportálnak úgy nyilatkozott: a találkozó azért zártkörű, mert ez egy „családias” rendezvény lesz, elsősorban régi jó barátok találkoznak.
– A '60-as, '70-es évek környékén lezáródott a hippikorszak, véget értek a nagy lázadások. Mára ugyanolyan motoros klub vagyunk, mint bármely másik, saját zárt világunkkal. Jól tudom, hogy a sajtó csak arra vár, hogy „véres húst keressen a szánkban”, ugrik legkisebb „balhéra”, éppen ezért elemi érdekünk, hogy a háromnapos találkozó alatt semmilyen probléma ne legyen – tette hozzá Farsang.
A, mint Alapítás
A korai Hells Angels Motorcycle Club 1948. március 17-én alakult meg Kaliforniában. Alapítója Arvid Olsen volt. Azonban a ma ismert és híressé vált Hells Angels valójában 1957-ben alakult, szintén Kaliforniában, Oaklandben. Ezt a bandát – a később legendássá vált – Sonny Barger alapította, és az eredeti Hells Angels nem ismerte el, csak többéves feszültség után.
B, mint Balhék
2005-ben Magyarországon kaptak el elzászi Pokol Angyalai-tagokat. Az elfogáskor számtalan rakétavető és Kalasnyikov volt náluk. 2009-ben Dániában csaptak össze. Két motorosegyesület esett egymásnak fegyverekkel: egy ember meghalt, hárman kórházba kerültek. 2011-ben Brémában tört ki a balhé. Ekkor bandatag nem, de egy civil és több rendőr is megsérült.
E, mint emberölés
A banda számlájára számos gyilkosság és bűntett írható, azonban a mai napig a leghíresebb az 1969-es almonti rockfesztiválon történt perpatvar. A Rolling Stones a Hells Angels tagjaival biztosíttatta koncertjét. A banda összetűzésbe keveredett egy fekete sráccal, Meredith Hunterrel, a fiú fegyvert rántott. Huntert megverték, meghalt. A tettest felmentették, a bíróság szerint önvédelembôl ölt.
M, mint Mick Jagger
A botrányba fulladt koncert után a motorosok közül többen is az énekes Mick Jaggert hibáztatták azért, mert Al Passatot bíróság elé állították. Elhatározták, hogy megölik Jaggert. A bandatagok csónakkal akarták megközelíteni az énekes házát, de hajójuk egy viharban elsüllyedt.
V, mint Vezér
A Hells Angels legnagyobb neve kétségkívül Ralph „Sonny” Barger. A férfi 1957-ben saját Pokolcsapatot alapított, évekkel később az alapítók is az ő verzióját ismerték el. Sonny számos balhéban benne volt, rengeteg újítást és tradíciót vezetett be. A férfi élő legenda, ugyanis a mai napig aktív tagja a bandának: 2007-ben ünnepelte 50. bandatagsági évét. Életéről könyvet is kiadott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.