Meztelenül sétálgatott a család

séta
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 16. 12:30
Rendőrök állították elő annak az amerikai családnak a tagjait, akiknek állítólag Isten mondta, hogy pőrére vetkőzve járják az utcákat
Bors

A huszas éveiben járó nő fogta két kisgyermekét, és anyjával együtt sétálni indultak: meztelenül - írja a Huffington Post.

Nem csak a járókelők, hanem a hatóság figyelmét is felkeltették. Amikor a rendőrök megállították a családot, és számonkérték a két hölgyet, hogy miért sétálgatnak meztelenül, ők azt mondták: “Az Úr mondta , hogy ezt tegyük, mi csak követtük Isten utasításait”.

A rendőrök úgy ítélték meg, hogy a két felnőtt szellemileg és fizikailag is beszámítható állapotban van, de közben egyáltalán nem érdekelte őket, hogy nincs rajtuk ruha, és mindenki őket bámulja. A családot jelenleg szociális munkások vizsgálják.

Nem ez az első esete az amerikai zsaruknak meztelen polgárokkal. Egy floridai férfi meztelenül ugrott fel kocsijának motorháztetőjére, miközben a rendőrautó körülötte cirkált, és azt üvöltötte, imádja a kokaint, és még többet szeretne.

Áprilisban pedig a Floridai Egyetem hallgatója vetkőzött meztelenre, és kérte a rendőröket, hogy vágják le a péniszét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.