Iszonyat mennyiségű drog volt a zuglói férfinál

Zugló
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 18. 23:00
Mintegy 2,5-3 ezer adagnyi drogot foglaltak le a zsaruk annak az 58 éves férfinak a lakásán, aki ellen a befejezett nyomozás végén vádemelést javasoltak az ügyészségnek. H. József marihuána-elosztóját még 2011 májusában számolták fel.
Bors

Nagy erőkkel jelentek meg a zsaruk 2011 május 26-án a budapesti H. József zuglói lakásán, ahol azonnal őrizetbe vették az információik szerint komoly kábítószer forgalmat bonyolító 58 esztendős férfit. Az idős ember a bérelt ingatlanban csomagolta, majd később terjesztette az anyagot.

Az elfogott férfinál két kilogramm marihuánát találtak, a lakásból további fél kiló kenderszármazék, valamint mérlegek és csomagolásra szolgáló anyagok kerültek elő. A rendőrök további négy személyt gyanúsítottak kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel az ügyben.

Ugyanakkor a férfi lakása a jelek szerint nem csak elosztó, de átvevőhely is lehetett, mivel több lopott szerszámgép is előkerült a házkutatás során. Ezek mind betörésekből származtak, vagyis ha a tulajdonos ezeket árulta, akkor orgazda is volt, ha rejtegette akkor is részese volt bűncselekményeknek.

A rendőrök szerint a lefoglalt marihuánát 2500-3000 adagban adták volna el az utcán, vagyis mintegy 5-6 millió forintot kasszíroztak volna a terítése után.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó vádemelési javaslatát megküldte a XIV.– XVI. kerületi ügyészségnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.