Gyurcsány perel a börtönjelenet miatt

forgatás
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 04. 11:00
Játékfilm készült a 2006-os zavargásokról, főszereplője Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfőt egy humorista alakítja. A valódi Gyurcsány viszont perel, mert a műben elítélik.
(k. cs.)

Másfél órás dráma készült a 2006-os eseményekről. Dézsy Zoltán filmje már a vágóasztalon van. A mű főszereplője Gyurcsány Ferenc, a rendező a kormányfő szemszögéből láttatja a történteket.

Ez az első játékfilm a rendszerváltás óta, amely aktív magyar politikusról szól. Többek között Ujlaki Dénes és Fésűs Nelly is szerepel az alkotásban, melynek címe: Elment az Őszöd.

Nehezen találtak rá

Kubik Anna ajánlott be a rendezőnek, miután már hosszú ideje nem találtak alkalmas színészt a feladatra – mondta Sás Péter humorista, Gyurcsány karakterének megformálója. – A film egyébként félig-meddig fikció, 2017-ben játszódik, amikor az exminiszterelnököt megvádolják a 2006-os események miatt. A börtönben aztán – előzetes letartóztatása során – három cellatársának bizonygatja ártatlanságát, így idézik fel a 2006-os tévéostromot és október 23-át.

Forgattunk a Markó utcában és a Parlamentben is. Még a híres táncjelenetet is elő kellett adnom, amelyet Gyurcsány a szóvivője, Batiz András esküvője alkalmából mutatott be – tette hozzá Sás. Mint ismert, Gyurcsány ellen nem emeltek vádat a 2006-os események miatt, így elmarasztaló ítélet sem születhetett a volt kormányfő ellen.

Az internet jóvoltából világhírre szert tett Gyurcsány-féle táncjelenet ötletét az Igazából szerelem című, Hugh Grant-filmből vette a volt kormányfő kommunikációs stábja.

Orbánt is eljátszom

Bár korábban a fellépéseken elôfordult, hogy parókában és szemüvegben alakítottam az egykori kormányfőt, most a rendező kérésére nincs maszk, csak a ruhák hasonlítanak. Gyurcsányt alakítani hálás feladat, karakteres politikus, aki az életben is vicces. Egyébként Orbán Viktort is szívesen játszom, az ő bőrébe is könnyű belebújni – mondta Sás, aki csodálkozna, ha nem érnék támadások a szerep miatt. – Higgye el, a politikai szimpátiámnak semmi köze a szerephez. Ez csak egy munka.

A miniszter kitüntette a színészt

Az V. Humorfesztivál döntőjében, 2006-ban Sás Péter másokkal együtt Gyurcsányt is parodizálta. Produkciójáért különdíjat is kapott, éppen Gyurcsány miniszterétől, a kulturális örökség ügyeit igazgató Bozóki Andrástól.

Megkeresték

A Bors úgy értesült a stábtól, hogy megkeresték Gyurcsányt, aki rábólintott a filmre. Dézsy Zoltán tegnap elérhetetlennek bizonyult. – Egy fikciós mű esetében engedélyt kell kérni a szereplőktől, ebben az esetben Gyurcsány Ferenctől. A volt kormányfő azonban nem járult hozzá, hogy feltűnjön a filmben, többek között azért nem, mert a forgatókönyvet sem láthatta.

Más lenne a helyzet, ha dokumentumfilmet forgatnak róla. Akkor meg sem kellett volna kérdezni, hogy felhasználhatják-e a nevét – mondta Czeglédy Csaba ügyvéd, Gyurcsány jogi képviselője. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.