Beszámíthatónak nyilvánították a kulcsi családirtót

pszichiátria
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 05. 08:25
Fordulat a kulcsi családirtó ügyében: a rendőrség lezárta a nyomozást, és az eddig beszámíthatatlannak mondott mészárost mégis büntethetőnek tartja. Így H. Csanád nem kerülheti el a bíróságot.
Bors

Eddig okkal bízhatott benne H. Csanád, hogy egy-két évnyi kényszergyógykezeléssel megúszhatja négy családtagja brutális lemészárlását. A férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben őrizték, két orvos szakértő beszámíthatatlannak ítélte. Csakhogy másik két szakértő úgy véli: H. Csanád csak tette elkövetésekor volt beszűkült tudatállapotban, kóros elmebetegségben azonban nem szenved.

– Szerdán a rendőrség hivatalosan is lezárta a nyomozást, és iratismertetést tartott – közölte lapunkkal a H. Csanádot képviselő dr. Hortobágyi Tibor ügyvéd. – A rendőrség végül vádemelési javaslattal él, így biztos vagyok benne, hogy az ügyészség vádat is emel védencemmel szemben. Úgy vélem, valamikor ősszel kezdődhet meg a tárgyalássorozat – tette hozzá a jogász.

Az ügyvéd hosszú hónapok után szerdán személyesen találkozott H. Csanáddal és lényeges változásokat fedezett fel rajta. – Bár továbbra is kap gyógyszereket, a tudata teljesen kitisztult – magyarázta Hortobágyi. – Már nem zárkózik be saját világába. Újra tévét néz, olvas, az IMEI-ben ő lett a könyvtáros. Már azt sem utasítja el, hogy életben maradt hozzátartozóival találkozzon.

Igaz, azt mondta nekem, hogy ők viszont nem akarják látni őt, még egyszer sem látogatták meg. Csanádnak azonban a bíróság előtt szembe kell majd néznie édesanyjával és nővérével is, erre a pillanatra mindenképpen fel kell készülnie – vélekedett az ügy­véd.

H. Csanádot a bírósági tárgyalásig az IMEI-ben őrzik tovább.

Napokon keresztül öldökölt

A 24 éves H. Csanád tavaly április 4. és 6. között késekkel és bozótvágóval kegyetlenül lemészárolta nagyszüleit, bátyját és édesapját. Az édesanyját és a nővérét életveszélyesen, nővére barátját súlyosan megsebesítette. Csanádot egy közeli bozótosban fogták el a terrorelhárítók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.