A szőlőhegyet mindenhol patanyomok tarkítják, az állatok meglepetésszerűen bukkannak fel. Az egyik pincetulajdonosra a napokban támadtak rá az elvadult állatok.
– Épp próbáltam őket elterelni a földemről, amikor visszafordultak, és elkezdtek vágtatni felém. Azt hittem, vége az életemnek. Ordítani és rohanni kezdem, már majdnem utolértek, amikor felmásztam erre a fára. Magam sem tudom, hogy sikerült, de pillanatok alatt két méter magasan voltam – emlékszik vissza Kiss István, aki percekig kapaszkodott az akácfán, mire a bivalyok végre elmentek.
A baranyai faluban emiatt most féltik a gyerekeket a szülők: a hegyen élők közül volt, aki nem is engedte iskolába a fiát, mert attól tartott, hogy a bivalyok újra támadnak.
A harminc-negyven állatból álló csorda az almáskeresztúri Elekmajorban él ridegtartásban. Korábban villanypásztorral voltak körbekerítve, de amióta kikapcsolták az áramot, már szabadon csatangolnak – mondta István.
Egy falubeli kedden feljelentést tett a rendőrségen, fényképekkel és videókkal támasztotta alá, hogy mit művelnek az állatok. A farm tulajdonosa szerint a falusiaknak nem kell félniük a bivalyoktól, mert nagyon szelídek.
– A villanypásztor jól működik, a helyi vadászok szándékosan vágják át, hogy az elszabadult a jószágok kárt okozzanak. Évek óta küzdök velük, mert nem engedem, hogy a birtokomon vadásszanak – mondta lapunknak Oppermann Tibor, aki szerint hetente kell visszaterelnie a szándékosan kiengedett állatokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.