Vizoviczki egy napot várt szabadulására

Vizoviczki László
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 02. 09:00
A bíróság ismét meghosszabbította Vizoviczki László és a vesztegetési ügyben meggyanúsított rendőri vezetők előzetes letartóztatását. A Bors tudósítói tegnap a folyosóról kísérték figyelemmel a zárt ülés történéseit.
S. D., P. G. J.

8.30 Kalmár Tamást, a ­Bu­dapesti Rendôr-fôkapitányság (BRFK) Közrendvédelmi Osztá­lyának volt vezetője arccal vállalja a fotózást a Pesti Központi Kerületi Bíróság földszinti folyosóján. Ügyvédjétől, Arató Györgytől megtudjuk, a volt főrendőr ártatlannak vallja magát, ezért érzi úgy, hogy neki nincs miért szégyenkeznie és lepleznie az arcát.

8.44 Sorban, őrök gyűrűjében érkeznek a gyanúsított főrendőrök. Először Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) maffiaellenes főosztályának volt vezetőjét, majd Hopka Lajost, a NNI speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályá­nak egykori vezetőjét, utoljára K. Attilát, a BRFK egykori nyomozóját kísérik a bíróságra.

8.55 Minden előzetesben lévő gyanúsított a tárgyalóterem előtt vár. Kivéve a főgyanúsított Vizoviczki Lászlót, ő a tárgyalóteremmel összenyitható egyik helyiségben várakozik. A többi gyanúsított előtt szállították a helyszínre, és nem börtönőrök, hanem a Készenléti Rendőrség emberei őrzik.

9.10 Elkezdődik az ülés. Minden gyanúsított és Vizoviczki addig kint várakozó három ügyvédje is bemegy a terembe. Néhány perccel később rajtuk kívül mindenki kijön, mert a bíró egyenként elkezdi meghallgatni a gyanúsítottakat és védőiket. Elsőnek Vizoviczkit hallgatják meg.

10.20 Megtudjuk, bár a Nemzeti Nyomozó Iroda három rendőre is bent akart lenni a gyanúsítottak meghallgatásán, Zsurkán Béla, Gulyás és Hopka ügyvédjének kérésére a nyomozókat kiküldte a bíró a teremből.

11.15 Közel két óra elteltével befejeződik Vizoviczki meghallgatása, Kalmár Tamás és ügyvédje megy a tárgyalóterembe.

12.30 Rövid szünet után folytatódnak a meghallgatások. A folyosón közben az egyik gyanúsított rendőrhöz, K. Attilához odalép egy nyomozó, úgy tűnik, győzködi valamiről. Vizoviczkit vélhetőleg épp akkor kísérik a félreeső mosdóhoz a rendőrök, amikor ügyvédje – őt takarva – a Bors fotósát arra kéri, hogy ne készítsen képeket az ügyfeléről.

15.00 Valamennyi gyanúsítottat meghallgatták, először Hopka Lajos, majd Gulyás Imre, végül K. Attila járult
a nyomozati bíró elé.

15.15 A nyomozati bíró visszavonult határozatot hozni.

17.40 Kezdődik a határozathirdetés.

18.30 A bíróság ismét meghosszabbította Vizoviczki László vállalkozó és társai előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak.
A döntést a bíróság valamennyi gyanúsított esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyével indokolta.

Csúcszsarukat gyanúsít az ügyészség

Minden idők legkomolyabb rendőri vezetőket érintő ügyeként vonult be a honi kriminalisztika történetébe az elfogásakor negyven szórakozóhelyet tulajdonló Vizoviczki László, illetve az ország legkomolyabb szervezett bűnözés elleni egységeinél dolgozó rendőrtisztek ügye.

A gyanúsítottak között van az NNI speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának egykori vezetője, Hopka Lajos, a BRFK Közrendvédelmi Osztályának volt vezetője, Kalmár Tamás, a Nemzeti Nyomozó Iroda maffiaellenes főosztályának volt vezetője, Gulyás Imre, illetve a BRFK egykori nyomozója, K. Attila is.

A rendőröket azzal gyanúsítják, hogy a Vizoviczkinek dolgozó – és a ma már egyetlen gyanúsítottként szabadlábon védekező – V. István éveken át havi százezres, milliós nagyságrendben fizetett nekik azért, hogy Vizoviczki szórakozóhelyei zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek.

A megegyezésük része volt az is, hogy a rendőrök a konkurens szórakozóhelyeken ­raz­ziákat tartsanak, és értesítsék Vizoviczkit, ha esetleg ellene készül valami a rendőrségen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.