Áder Jánosnak lövész és páncélautó is jár

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 18. 10:00
A magyar rendőrség öt fokozat szerint védi a külföldi politikusokat, diplomatákat. Az első kettő a leginkább kiemelt, ilyet csak ritkán rendelnek el. A hármas szinte hetente előfordul, a többi pedig mindennapos.
Bors

1. kategória: Pápa, Obama

Magyarországon védelmi szint alapján öt fokozatba sorolhatók a delegációk. A legmagasabb az egyes, amelyet az általunk megkérdezett szakemberek szerint évek óta nem kellett elrendelni. Ilyenkor nemcsak kordonokkal, de megerősített fegyverzettel, páncélautókkal, ütközőcsapatokkal, helikopterekkel és mesterlövészekkel is védik a VIP-vendéget. Golyóálló mellényeket folyamatosan viselni kell. Tűzszerészcsapat és állandó mentőszolgálat is jár hozzá. Az útvonalon minden rejtett zugot ellenőriznek. A tömeg a kocsik közelébe sem mehet.

2. kategória: Putyin, Hszi Csin-ping

A második fokozat sem sokkal enyhébb, ilyenkor is átvehetnek az elsőből intézkedéseket, de például a tömeget már csak „bűnügyileg” szűrik. A golyóálló mellényeket nem kell állandóan hordani, csupán szükség esetén. Ilyen volt például Vlagyimir Putyin 2006-os látogatása, de ez jár a kínai elnöknek is. Putyin kikötötte: hozza saját páncél­autóját, a hotelba pedig – ahol megszállt – orosz diplomata­útlevéllel lehetett csak belépni.

3. kategória: A többi államfő

A harmadik fokozatú készültség szinte minden külföldi állam- és kormányfői látogatás esetén életbe lép, de ebben is lehetnek kiemelt intézkedések. Károly brit trónörökös védelmére például nagyobb erőket mozgósítottak, mint a nemrég nálunk járó indonéz államfő esetében. Ebben a kategóriában is jár motoros felvezetés, de kordonozás helyett csak forgalomelterelés.  

Hatan járnak Orbán nyomában

A köztársasági elnök, illetve a miniszterelnök védelmét a Terrorelhárítási Központ látja el. Orbán Viktort általában a TEK kisbuszával szállítják, amelyhez tartozik egy „utánfutó” autó is. Utóbbiban ülnek a test­őrök. Áder Jánost páncélozott szolgálati Audi A8-assal szállítják. Szintén egy utánfutó kocsival. Az államfőt mindig kíséri egy, a személyi biztonságáért felelős testőr, egy lövész és egy parancsnok. Bizonyos alkalmakkor pedig akár orvos is tart velük. Ha vonattal utaz­na, felvezető mozdony is megilletné.

Orbán Viktor kísérete – lapunk megfigyelése alapján – négy autóból áll: egy fekete Audi terepjáróból, sötét színű mikrobuszából és két, általában fehér színű Skodából. A kisebb eseményekre is – gyáravató, tévészereplés – legalább hat fő érkezik vele, közülük négyen mindig mellette vannak. Órákkal érkezése előtt bombakereső kutyák ellenőrzik a terepet, ha többszintes épületbe tart, emeletenként a hat fegyveres mellé plusz egy-egy testőr jár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.