Vérlázító képek kerültek ki az egyik romániai kórházból: a bent fekvő betegeket lealacsonyító módon kezelik - írja a Manna.ro.
A kórházban a beutalt betegek vödörből kapják meg élelmüket, akárcsak az állatok. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a kórház orvosi igazgatója semmilyen gondot nem lát ezzel kapcsolatban.
Amikor a fogarasi kórházban közeleg az ebédidő, és az alkalmazottak megjelennek a vödrökkel, a bent fekvőknek azonnal elmegy az étvágyuk. Az ételt műanyag vödrökből kapják régi merőkanalakkal, melyekről már régen lekopott a máz.
„Nem lehet ilyet megengedni, hogy így szolgálják ki a betegeket. Visszautasítottam az ételt, mikor megláttam, hogyan tálalják. Kinek lenne kedve enni, miután látja, hogy vödörben érkezik az ebédje, amit ezeréves merőkanállal raknak ki? Úgy etetik a betegeket, mint a disznókat” – háborodott fel az egyik látogató.
Készített néhány képet telefonjával, majd az igazgatóhoz ment, hogy tisztázza a dolgot. Ő először cáfolta, hogy ilyesmiről lenne szó: „Lejárató kampány folyik a kórházunk ellen”. Aztán, mikor meglátta a képeket, egy nagyon furcsa magyarázattal állt elő: „Az egyetlen gond ezeken a képeken a köpeny, amit az étel mellé tettek le. Vannak szabályaink, így figyelmeztetni fogjuk azt, aki odatette” – mondta Constantin Grigoriță. Az igazgató később a merőkanalat is problémásnak találta: „Igen, az is régi egy kicsit, ki fogjuk cserélni” – tette hozzá. A vödörben felszolgált ételről annyit mondott, hogy ez normális eljárás.
„Az étel a konyhában készül, majd felhozzák azoknak a betegeknek, akik nem tudnak odamenni. Mégis, miben kéne hozni? Nagy mennyiségről van szó. Vödörben hozzák! Nincs más, amiben szállítsuk” – nyilatkozta Constantin Grigoriță az oradeasibiu.ro portálnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.