Aktuális

Szopni kezdett a budapesti kiselefánt

MTI

2013. február 16. szombat 16:00

Már anyja táplálja a budapesti állatkert újszülött kiselefántját: a borjú szombaton megtalálta Angele emlőjét, és sikerült jóllaknia.

Az egyelőre még név nélküli elefántbébit 20 percen át szoptatta az anyja - derült ki a Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook-oldalán közzétett rövid beszámolóból. Az újszülött olyannyira jóllakott, hogy még a szája szélén is csorgott a tej. Az állatkert újfent hangsúlyozta, egyelőre csak azok lehetnek anya és borja mellett, akiknek feltétlenül szükséges.

Az elefántbébi csütörtökön született. Mivel az első 24 órában semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy szopjon, pénteken hajnalban a szakemberek a mesterséges táplálás mellett döntöttek. A táplálás azonban kényes kérdés: ha túl korán kezdik meg, azelőtt, hogy a kicsi esetleg magától is elkezdene táplálkozni, szükségtelenül nagy kockázatot vállalnak a kézből való táplálással. Ha viszont túl későn, az utód állapota minden különösebb előjel nélkül drámaira fordulhat.

A budapesti kiselefánt nőstény, így nincs akadálya annak, hogy felnőve anyja mellett maradjon. A hím elefántborjakat ellenben az ivarérettség elérésekor el kell szállítani az anya mellől más állatkertbe.

További cikkek

Családi dráma

Megdöbbentő fordulat a gyermekével végző pornósztár ügyében

Halálos baleset

"Bűntudatom van" - először tért vissza Magyarországra Eva Rezesova a szabadulása óta

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a montenegrói szélső az északmacedón szurkolókra köpött – videó

borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a gyermekével végző pornósztár ügyében

life.hu

Pokorny Lia nem bírta lelkileg Babicsek Bernát temetését: a sírba helyezést nem tudta végignézni

szon.hu

Lakástűz a nyíregyházi társasházban: meghalt egy ember

origo.hu

Meggátolja a sütis követést az androidos Firefox Focus

nemzetisport.hu

Légiósok: Németh András góllal debütált a Genkben, Novothnyék is győztek

origo.hu

Ezeknek az országoknak már idén nemzeti digitális pénzük lehet

borsonline.hu

Felfoghatatlan: 4 gyermek maradt árván, szüleik pár nap eltéréssel haltak bele a koronavírusba

life.hu

Több mint tízmillió forintot keres azzal a fiatal fiú, hogy édesapjával szerepel közös fotón

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: íme, Máthé Dominik győztes gólja – videó

origo.hu

Békésen autózott a kihajtó felé, sikítani se volt ideje, és már az élete volt a tét - videó