Sokkoló fotó: hidegvérrel kivégezték a 12 éves kisfiút 18+

kegyetlenség
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 20. 14:00
Csokit kapott, majd öt lövéssel kegyetlenül kivégezték a 12 éves gyereket, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy az apja politikai harcokba keveredett. Figyelem: sokkoló fotók következnek.
Bors

A Sri Lanka-i Balachandran Prabhakarannak annyi volt a bűne, hogy rossz helyre született rossz időben. Apja a Tamil Ilán Felszabadító Tigrisei elnevezésű szervezet vezetője volt, akik a Sri Lanka-i polgárháborúban a kormányerők ellen harcoltak.

A 12 éves kisfiút a kormánypárti katonák elfogták, és mint néhány fotó egyértelműen bizonyítja, hidegvérrel kivégezték, írja a Daily Mail.

Korábban hivatalos szervek azt állították, hogy a gyerek tűzharcban, véletlenül vesztette életét. Csakhogy a szerencsétlen kisfiú utolsó pillanatairól készült fotók egyértelműen bizonyítják, hogy a katonák szándékosan, kegyetlenül mészárolták le a gyereket.

A dokumentumokból kiderül, hogy Balachandran fogságban volt, egy takaróba burkolózva ült egy padon a katonai támaszponton, és még csokit is kapott fogvatartóitól: a képeken látszik, ahogy az édességet majszolja.

Néhány perccel később azonban elvezették, majd hidegvérrel agyonlőtték, mint egy kutyát - a gyerek holttestéről készült fotók ugyanis nem sokkal későbbi időpontban szerepelnek ugyanazon a fényképezőgépen, mint a csokimajszolós képek.

A fiút egészen közelről lőtték le, öt golyó ütötte seb látszik a mellkasán, amikor élettelenül hever a földön, és a koponyája egy darabja is hiányzik.

A történet és a fotók egy új dokumentumfilmben szerepelnek, amely a 2009-es Sri Lanka-i konfliktusokról szól, a sokkoló kivégzés is akkor történt. A film készítőjét mélységesen felháborította a hivatásos katonák által elkövetett gyerekgyilkosság.

„A fotók egyértelműen bizonyítják, hogy a fiút túszul ejtették, és még édességet is adtak neki, mielőtt elvitték és hidegvérrel kivégezték. Az, hogy a halott gyereket látványosságként fotózták, még borzalmasabb: ezek a kegyetlen gyilkosok háborús trófeaként őrizgették az efféle képeket.”

A kormánypárti erők egyébként a gyerek apját is megölték, és holttestét az állami televízióban mutogatták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.