Orbán soha nem olvas fel mások által fogalmazott szöveget, mindig maga írja – mondta lapunknak egy, a kommunikációs stáb munkájára rálátással bíró szakértő. Tanácsadóinak mégis jelentős szerepük van. A miniszterelnök azok közé tartozik, akik saját elképzeléseik mellett egyre inkább a közvélemény-kutatásokra építik szónoklataikat.
10 nappal korábban
Az első fázisban egy „problématérképet” kap kézhez, ebben öt-tíz, a választót leginkább érdeklő téma szerepel. Orbán eldönti, miről akar szólni. Listája a négy-öt fős kommunikációs stáb asztalán landol egy-két nappal később. A csapatot a civilként restaurátorként dolgozó Habony Árpád felügyeli, vezetőjük Görgényi Tamás, az After Crying együttes korábbi dalszövegírója.
5 nappal korábban
Tanácsadói a kormányfő elvárásaihoz igazítva megalkotják a beszéd gerincét, kitalálnak hozzá egy-egy hangzatos mondatot. – Azért van ez így, mert a beszédre soha senki nem emlékszik, csak az aranyköpésekre. Azokba kell becsomagolni az üzenetet – mondta forrásunk.
2 nappal korábban
Orbán a kapott nyersanyaggal elvonul parlamenti dolgozószobájába vagy – ha ideje engedi – felcsúti házába, és órákig csak ír. Sok jegyzetet használ és több piszkozatot is készít.
A beszéd napján
Szövege szinte sohasincs kész, kihúzásokat, módosításokat, javításokat az utolsó pillanatban is végrehajt a már legépelt beszéden. Étrendje is módosul: csak könnyű ételeket, többek között joghurtos salátát és csirkét eszik, és szénsavmentes ásványvizet iszik a szereplést megelőzően. Munkatársai mindig lemérik beszéde idejét, Orbán negyven percben szokta a maga számára meghatározni a maximumot.
A beszéd után
Milyen volt a fogadtatás? Választási kampányban már egy órán belül Orbán elé kerülnek az eredmények. Ilyenkor százháromszáz fős telefonos közvélemény kutatást végeznek. A múlt heti évértékelőről szintén hasonló módszerekkel gyűjtött adatokat közölt a Századvég egy nappal később.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.