A 45 éves Steve Rimmer élete egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott. Az elhanyagolt, ijesztő külsejű és higiéniai szempontból nagy bajban lévő férfi a manchesteri Key103FM rádió előtt harmonikázott, amikor az egyik szerkesztő felfigyelt rá.
Egy adásba tervezett együttes ugyanis nem jelent meg a stúdióban, ekkor született meg az ötlet, hogy kérjék meg az épület előtt kéregető zenészt, hogy ugorjon be helyettük. Steve harmonikajátéka annyira lenyűgözte a hallgatókat, hogy a rádióadó vezetői úgy döntöttek, állandó munkát ajánlanak fel neki.
Az egyik DJ, Tim Show megszervezte, hogy rendbe szedjék a férfi külsejét is, és a cég 4000 fontot, azaz közel másfél millió forintot költött az átalakításra. Steve új frizurát és fogakat kapott, ráadásul méregdrága ruhát is vettek neki.
- Amikor először láttam, egy darab cipője volt, és meglehetősen bűzlött - nyilatkozta a Sun cikkében Show. Az egykori koldus pedig hozzátette, hogy reméli, új külseje miatt talán észreveszik a nők is.
Steve Rimmer nem az első, aki hajléktalanként futott be karriert. 2011-ben egy Ted Williams nevű férfi vált híressé, amikor az internetet körbejárta az a videó, amin jellegzetes hangján kér adományt az autósoktól.
A férfi korábban rádióbemondóként dolgozott, ám alkohol- és kábítószerproblémái tönkretették az életét. A videó felbukkanása után munkát kapott, méghozzá egy profi kosárlabdacsapat reklámhangja lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.