Aktuális

2 ember került kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt

Bors

2013. február 17. vasárnap 13:00

Két idős embert szenvedett szén-monoxid-mérgezést egy pomázi családi házban vasárnap délelőtt. Mindkettőjük állapota súlyos.

A pomázi Liliom utcai házban élő emberek maguk riasztották az orvosi ügyeletet, miután rosszul lettek, majd a mentők, a tűzoltók és a gázszolgáltatók is a helyszínre érkeztek. A gázkazánnal fűtött házat a benne lakók a tüneteket érzékelve azonnal átszellőztették, így a tűzoltók műszeres mérése során a levegőben lévő szén-monoxid koncentráció már nem haladta meg a veszélyes mértéket.

A két idős embert kórházba vitték - tette hozzá a szóvivő. Az MTI információi szerint mindketten súlyos mérgezést szenvedtek. Az elmúlt másfél nap alatt Pest megyében harmadszor okozott bajt a szén-monoxid. Pénteken késő este Kistarcsáról egy középkorú házaspárt, míg szombat hajnalban Sződről két felnőttet és két gyereket kellett kórházba vinni mérgezéses tünetekkel. A sződi család hölgy tagja eszméletét is vesztette egy időre, a többiek már jobban vannak.
 

További cikkek

Gyász

Felesége jelentette be a szomorú hírt: Elhunyt a legendás rockénekes

Interjú

Fontos bejelentést tett Orbán Viktor: Február 15-től lépnek életben az új szabályok

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Kormánypárti taxishoz szállt be Schmuck Erzsébet

borsonline.hu

Fontos bejelentést tett Orbán Viktor: Február 15-től lépnek életben az új szabályok

she.life.hu

Egy nárcisztikus pasi mindent elvett anyától, aki így képtelen újrakezdeni az életét

vg.hu

Az omikron ellen is működhet az új francia oltás

teol.hu

Az interneten „hódítanak” a szekszárdi tanár videói

origo.hu

Ennyit keresett 2021-ben a világ 10 leggazdagabb embere - galéria

life.hu

Hatalmas a botrány a női kézilabdacsapatnál: A hét elején két rejtett kamerát találtak az öltözőben

life.hu

Vannak tünetek, amelyek hónapokig megmaradhatnak az omikron-fertőzés után: ezek azok

magyarnemzet.hu

Rendkívüli izzadtsággal, minimális aláírást gyűjtött a baloldal

origo.hu

Megunta a sorban állást Pesterzsébeten, és megmutatta, szerinte mire való a városi terepjáró - videó