Szerelme miatt kellett borzalmas kínok közt meghalni egy 46 éves zalaegerszegi asszonynak. A nő holttestét január 24-én találták meg rejtélyes körülmények között: egy elhagyatott raktárépületben feküdt iratok, okmányok nélkül, amikor macskaetetésre készülő emberek találták meg. Az asszonyt épphogy nem sikerült megmenteni: a testére találó emberek még hallották halálhörgését, azonban mire a mentők a helyszínre értek, már csak a halál beálltát tudták megállapítani - írja a police.hu.
Okmányok hiányában nemcsak halálának hátborzongató körülményeit, hanem személyazonosságát is homály fedte. A rendőrök azonban 24 órán belül azonosították az asszonyt, és kiderült, halálát nem más okozta, mint a vele már rég óta kapcsolatban álló 40 éves férfi, Á. László, akivel a már hónapok óta ismerték egymást.
A tragikus napon is együtt ebédeltek, majd a városban is tettek egy közös sétát. A nap végén azonban mindketten egy rövid szerelmi kalandra vágytak, így tértek be az elhagyatott épületbe, ahol - eddig ismeretlen okok miatt - László több módon, súlyosan bántalmazta áldozatát.
- A gyanúsított beismerő vallomást tett, elmondta, hogy szerelmi légyott céljából mentek be a lakatlan házba - tájékoztat a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A bűnügyi osztály emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.