A kiindulópont mindenkinél a 2012. november 1-jei rezsiszámla. A februárban postázott számlának ennél kell tíz százalékkal alacsonyabbnak lennie –mondja Németh Szilárd, Csepel fideszes polgármestere. Németh a rezsikommandó feje. Egy budapesti bizottságról van szó, öt-hat taggal. Ez viszont nem sokra elég. Éppen ezért a vidéki polgármesterek segítségét is kérik. A panaszosok interneten vagy zöldszámon tehetnek bejelentést, de hogy hol, az még nem tisztázott. Ez az első lépés. Adataik alapján összesítéseket, országos tendenciákat keresnek, s szondázást is végeznek. Házhoz mennek – a helyiekhez az önkormányzat dolgozója csönget majd be. Elkéri a számlákat, megvizsgálja, hogy azonos fogyasztás mellett csökkent-e a végösszeg. Legalábbis ez a terv. Németh – aki szerint a budapesti csapat egyik tagja sem kap a tevékenységéért pénzt – úgy tervezi, maga is felkeresi a közös képviselőket, a társasházakat. Azaz mozgalommá, az ország legnagyobb kommandójává akarja bővíteni a szervezetet.
Arra egyelőre nincs válasz, hogy ez hány embert is jelent majd. Németh az MSZP-s polgármesterekre is számít, de az majd csak később dől el, helyesen teszi-e. Mint ahogy kérdéses az is, a pb-gázzal fűtőket érinti-e a csökkentés.
Ezután a neten közszemlére teszik a fogyasztót átverő cég számláit. Közben a kormányhoz fordulnak, s leülnek a szolgáltató cég vezetőivel. A kormány ilyenkor dönthet úgy, hogy újabb árcsökkentést hajt végre. Változtathat jogszabályon, avagy bizonyos tételeket megszüntethet. (A gáztárolás díját például már nem fizeti a lakosság.)
– Olvasta azokat a kétkedő tanulmányokat, amikben azt írták: inflációt gerjeszt, drágulást okoz a magánszemélyeknél végrehajtott csökkentés? A pékek már bejelentették, emelni fogják a kenyér árát…
– A kormány itt is közbelép majd – felelte erre Németh.
A PÉKEK EMELNÉNEK
– Mi is hallottuk a hírt, de egyelőre semmilyen konkrétumot nem tudunk a várható emelésről. Az azonban tényleg igaz, hogy ha a vállalkozások kiadásai nőnek, azoknak kihatása van a kenyér árára is – reagált lapunknak Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai titkára. A Magyar Energia Hivatal a nagyfogyasztók – cégek, multivállalatok – villanyáram rendszerhasználati díját 12 százalékkal emeli. Ez összességében 7–8 százalékos áremelkedést jelent majd számukra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.