Nincs visszatérés a Mars-utazóknak

Szó szerint világokra szóló szenzációra készül a holland Mars One nevű cég: 2023-ban önkénteseket küld a vörös bolygóra. Még idén kiválasztják az első négy űrúttörőt, akiket kétévente újabbak követnek majd. Nyolc évig egy hideg, magányos földi környezetben felépített Mars-bázison gyakorlatoznak majd a szerencsések – vagy szerencsétlenek, ahogy vesszük. Ezalatt feljuttatják a technikát a Marsra. A kilövésre 2022-ben kerül majd sor, az első Mars-alakulat egy évvel később ér célba.

A cég szerint az ideális jelölt tizennyolc éven felüli, intelligens, kreatív, lelkileg stabil és fizikailag egészséges. Mivel nem kutatókat, de nem is pilótákat keresnek, érthető, hogy máris ezrek érdeklődnek a rendkívüli lehetőség iránt. Mindezt úgy, hogy a bérezésről még nem tudni semmit. Az viszont nyílt titok, hogy a Marson nem létezik kilövőállomás, így visszaút nincs. Ráadásul a teljes felkészülést és az utat, valamint a vörös bolygón töltött időt a cég tévéshow-ként tálalná.

Kecskeméti Péter szerint ennek az expedíciónak semmi értelme. – Ebből az összegből a Földet kellene megmenteni, élhetővé, széppé és jóvá tenni – vélekedik. Túri Géza viszont hatalmas lehetőséget lát a projektben.  – Naná, hogy igent mondanék rá! Nagy lépés az emberiségnek, még nagyobb lépés nekem. Életem legjelentősebb kalandját élhetném át, s tudományos szempontból is kihívásnak látom a Mars meghódítását – lelkesedik. Ispán Kriszta is belevágna a kalandba: – Szeretem a kihívásokat. Egyedül a visszaút hiánya zavar, de abban bízom, hogy még az én életemben ez is megoldódna.

Gerencsér János csak akkor jelentkezne, ha garantálják a visszautat: – Nem tudnám örökre itt hagyni a Földet. Ez az érzés erősebb a kalandvágyamnál, pedig az se kicsi! Ugyanakkor az egyik kollégám a kávéházban teljes lázban ég, ő nagyon akar menni. Jót tette neki! – nevet.

Bár csillagászatot tanul Kalotai János, mégsem jön lázba a lehetőség hallatán.  – A tanáraim azt mondják, még legalább ötven év kell ahhoz, hogy a
technika a Marsra juttassa az embert, ám én akkor se mennék. A Mars unalmas – összegez.

S vajon mit gondol erről hazánk egyik legismertebb sci-fi-írója, Nemere István?  – Ha 69 évesen tényleg lehetőséget kapnék, azonnal igent mondanék. Cseppet sem zavarna, hogy nem jöhetnék vissza – mondja a népszerű szerző. – Tudom, hogy ezt nem mindegyik családtagom és barátom értené meg, de én akkor is mennék! Tizennégy éves voltam, amikor kitört az űrkorszak, azóta vonz az Univerzum.

Nekem már a Hold is óriási élmény volna, nemhogy a Mars! Csábít a kihívás, a kaland ígérete, s már a gondolat is felemelő érzés, hogy a civilizáció előőrsének tagjaként telepes lehetnék. Mivel a legjobb tudomásom szerint nincs más élet a vörös bolygón, nem kellene gyarmatosítani, másokat leigázni, ami nagy erkölcsi könnyebbség. A felkészítésről, az utazásról és az ottani életről biztos, hogy naplót írnék, de az sem kizárt, hogy újabb regények születnének, amiket – magam helyett – hazaküldenék.

Egy ilyen lépéssel minden rosszat, rosszakarót és földi gondot hátrahagyhat a leendő marslakó, ám a pszichológus szerint más a helyzet, amikor komolyra fordul a döntés. – Kíváncsi vagyok, a jelöltek közül hány embert hajt a tudomány szolgálata, s mennyit a show. Félek, az utóbbiak lesznek többen – mondja Szlobodnyik Csaba.

– Ez nem olyan, mint amikor valakinek elege van a városból, és kipróbálja a vidéki életet, aztán ha nem tetszik, legfeljebb visszatér. A Marsról nincs visszaút, ott az alapvető életfeltételek is hiányoznak. Szörnyű lehet a kiszolgáltatottság. A szabadidős lehetőségek korlátozottsága, s a társaság szűkössége mind komoly próbatétel, amikkel csak ott szembesülnek majd az első telepesek. Ezért csakis maximálisan elkötelezetteknek szabad részt venniük egy ilyen expedícióban – hangsúlyozza a szakember.