A szüleivel Nottinghamben élő kislány borzalmas állapotba került, amikor egy szerencsétlen baleset miatt szinte teljes testfelülete összeégett. Tilly a fürdőszobában játszott, amikor bátyja véletlenül megnyitotta a forróvizes csapot, ő pedig fejjel belezuhant a kádba.
Szülei azonnal a kórházba rohantak vele, ám sérülései annyira súlyosak voltak, hogy az orvosok mindössze 5 százalék esélyt adtak neki a túlélésre.
Tilly hat hónapig feküdt az intenzív osztályon, és több alkalommal lemondtak az életéről, ám ő mindig legyőzte a halált. Az elmúlt négy évben 321 műtétet hajtottak rajta végre, mégis pont olyan vidám és élénk, mint kortársai.
Szeptember óta iskolába is jár, bár most épp legutóbbi operációja után lábadozik otthon.
- Most már nagyon jól vagyok, és szeretnék újra a barátaimmal játszani - mesélte a The Sun cikkében a kislány.
Édesanyja, a 26 éves Emma mai napig rettenetes emlékekkel gondol vissza a baleset napjára, amikor meghallotta Tilly véfagyasztó sikolyát a fürdőből, és ott találta az eszméletlen babát a kádban.
- Azonnal kikaptam a vízből, és ahogy a kezem hozzáért, a bőre kezdett leválni. Sokkot kaptam.
Tilly felépülését az orvosok csodának tartják. A kislány már járni is tud, igaz, csak járókerettel, de akaratereje példa értékű.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.