A 25 éves nő ellátását arra hivatkozva tagadták meg a kölni Szentlélek, illetve a Szent Vince kórházban, hogy a kezelés részeként esemény utáni fogamzásgátló tabletta használatát kellett volna tanácsolni, ami ellentétes a terhesség-megszakítást elutasító katolikus állásponttal.
A még decemberben történt esetről csütörtökön számolt be a német sajtó. A hírekre reagálva a két kórház vezetősége és az intézményeket fenntartó kölni érsekség bocsánatot kért. Közleményükben hangsúlyozták, hogy tévedés történt, és a nemi erőszak áldozatait pontosan ugyanúgy látják el, mint a nem egyházi fenntartású klinikákon - írja az MTI.
A "botrányos esettel" az egyház saját magának árt - mondta a Der Spiegelnek Sylvia Löhrmann, az észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormány miniszterelnök-helyettese. Az emberiesség elve ellen vét, aki nem nyújt segítséget egy megerőszakolt nőnek - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a német katolikusok központi bizottsága - az egyház világi szervezeteit összefogó testület - tagjaként napirendre kívánja emelni az ügyet.
A Der Spiegel szerint az eset rávilágít arra az ellentmondásos helyzetre, hogy miközben a hívők száma évtizedek óta csökken, a katolikus egyház egyre nagyobb befolyásra tesz szert szociális intézmények fenntartójaként. Ebben a minőségében nem a köz szolgálatának rendeli alá működését, hanem a vallási elveket érvényesíti.
A német katolikus egyház az utóbbi napokban egy másik botránnyal összefüggésben is gyakran szerepelt a sajtóban. Az egyházat cenzúrával és bizonyítékok megsemmisítésével vádolta meg a bentlakásos egyházi iskolákban kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések feltárásával megbízott alsó-szászországi kriminológiai intézet vezetője, mire a püspöki konferencia a bizalmi viszony megromlására hivatkozva visszavonta a 2010-ben nyilvánosságra került ügyek nyomán adott megbízást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.