Mángorlófával akart meggazdagodni

fiatal felnőtt
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 08. 17:00
Egy banda háromszor tört be egy dunaegyházi asszonyhoz, aki az utolsó támadást már nem élte túl. A fiatal rablót, aki lesújtott, most társaival együtt jogerősen ítélte el a Szegedi Ítélőtábla. Hat évre.
Bors

Halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt jogerősen hat és fél év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Ítélőtábla L. Viktor Lászlót, aki társaival háromszor is betört egy idős, dunaegyházai asszonyhoz.

Az ügy másodrendű vádlottjára 6 év fiatalkorúak börtöne és 5 év közügyektől eltiltás vár. A 2011-es rablássorozat első és másodrendű vádlottjával szemben vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság: előbbinek 48 ezer 100 forintot, utóbbinak 42 ezer forintot kell fizetnie. 

A 18 éves L. Viktor László gyakran megfordult az egyik dunaegyházi büfében, ahonnan jól ismerte az egyedül élő, nagyot halló, nehezen mozgó, 71 éves V. Mártonné sértettet - írja a Baon.hu. Tudta róla, hogy sok aranyat visel, ezért a könnyű pénzszerzés reményében elhatározta, hogy – akár erőszak alkalmazásával ellopja a néni ékszereit.

2011. február 25-én éjjelén megjelent a néni házánál, átmászott a kerítésén, majd betörte a bejárati ajtó üvegét és bement a házba. Az asszony a zajra felébredt, és megpróbálta elzavarni a rablót, de az nem tágított. Bement a hálószobába, ahol elvette az idős asszony egyik fülbevalóját. Az idős asszony igyekezett elkergetni a rablót, ezért botjával ráütött a férfire, mire a válott ellökte őt, és kitépte a nyakából az arany nyakláncot. Ezután elmenekült a helyszínről.

A fiatal rabló nem tett le arról, hogy megszerzi az asszony összes vagyonát, ezért néhány nappal később két társával együtt betört újra a nőhöz. Terka néni ismét felébredt a zajra, kiabálni kezdett, ami elkergette a rablókat. Március végén újra megjelent a három tagú banda a háznál. L. Viktor László akkor az ügy másodrendű vádlottját, és egy 13 éves fiút, a későbbi harmad rendű vádlottat vitte magával. Betörték a bejárati ajtót, és kutatni kezdtek. Mivel a fiókokban nem találtak aranyat, felébresztették az ágyban fekvő asszonyt, lefogták, egyikük a lábára ült, másikuk befogta a száját, majd többször is megütötték ököllel.

A néni könyörgött, hogy ne bántsák, inkább átadja az ékszereit. A vádlottak azonban tovább ütötték. L. Viktor László, és a 13 éves fiú lehúzták az asszony kezéről a gyűrűit, csuklójáról két karláncot is letéptek. A házban összeszedtek még 92 ezer forint értékű ékszert. A legbrutálisabb rabló, L. Viktor László pedig megragadott egy mángorlófát és többször az asszony homlokára sújtott. A rablók elmenekültek, magára hagyták az asszonyt, a zsákmányt pedig egy dunaújvárosi zálogházban eladták.

Az idős asszonyt kórházba szállították, ahol az orvosi kezelés eredményeként jobban lett. Április 4-én kielégítő állapotban engedték haza, de két nappal később rosszul lett, és meghalt. Halálát a sérülések nyomán keletkezett bőrelhalás és az ehhez társuló vérmérgezés okozta, melyhez az előrehaladott szív- és érrendszeri betegségek, valamint immunrendszeri gyengeség is hozzájárult – derül ki a Szegedi Ítélőtábla ítéletéből. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.