Döbbenetes halált halt a kétéves

kisbaba
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 11. 14:00
A kis Riley Pettipierre csőrös poharába drogfüggő anyja metadont öntött, amit a kisfiú megivott. Szakértői vizsgálatok azóta kimutatták, hogy már halála előtt hónapokkal is folyamatosan került drog a kicsi szervezetébe.
Bors

A kétéves kisfiút 33 éves anyja, Sally Dent és férje, Shaun Binfield nevelte a derbyshire megyei Belperben, írja cikkében a Daily Mail. Az anya súlyosan drogfüggő már évek óta, így orvosai egy leszokásban segítő gyógyszert, metadont írtak fel neki.

Ezt tette bele - egyelőre ismeretlen okból - egy csőrös gyerekpohárba, amit a hálószoba egyik szekrényén hagyott, Riley számára is elérhető közelségben.

Másnap reggel kisfiát eszméletlenül találta az ágyban, és bár azonnal hívta a mentőket, a kiérkező orvos már nem tudott segíteni az élettelen gyereken. Nem sokkal kórházba szállítása után halottnak nyilvánították.

A boncolás kimutatta, hogy Riley testében halálos adag metadon volt, amit a nyomozás szerint a csőrös pohárból ivott meg. Bár a szülők eredetileg azt állították, hogy a kicsi biztosan felmászott a hálószoba szekrény tetejére, ahol a gyógyszereket tárolták, ezt a lehetőséget természetesen elvetették a rendőrök.

A szülők ellen gondatlanságért indult ejárás, ám az ügy bonyolódni látszik. A halottkém jelentése szerint ugyanis a kisfiú hajában kokain, heroin és metadonszármazékot találtak, ami azt mutatja, hogy Riley szervezetébe élete utolsó négy hónapjában többször is került ezekből a drogokból. Anyja egyelőre azzal védekezik, hogy fogalma sincs hogyan történhetett ez, és állítja, nem adott kábítószert gyermekének.

Az ügyben tovább folytatódik a nyomozás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.