- Meglepi a külföldieket az utcán csókolózó, illetve nagy korkülönbséggel romantikázó párok látványa, s míg egyikük tisztának tartja, a másik szerint koszos Budapest – meséli a Borsnak Molnár Rita, aki tavaly tavasz óta közel negyven külföldit látott vendégül otthonában ingyen. Velük szerzett élményeiről saját netes naplót vezet, a couchsurfing.blog.hu-t.
– Nincs pénzem utazni, a nyelvvizsgám letételéhez viszont jól jön a gyakorlás, meg érdekelnek az idegen kultúrák, emberek. Szállást, segítséget adok, és hihetetlen élményeket, pozitív változásokat kapok cserébe.
Sokkal nyitottabb, rugalmasabb és figyelmesebb lettem, ezeket a tulajdonságokat pedig a rendezvényszervező munkámban is kamatoztathatom. Ha összejön a repülőre való, olykor magam is utazom.
Tavaly például Londonban voltam, és kanapészörfösöknél szálltam meg. Olyan vendéglátó igyekszem lenni, amilyenhez magam is szívesen mennék – mondja Rita, aki elárulta, néha vendégei kedveskednek neki: a nála megszálló mexikói séf például reggelit készített.
– Jó tudni, másutt hogy mennek a dolgok – teszi hozzá Rita.
– Belgiumban például ingyenes a fogorvosi ellátás annak, aki minden évben elmegy kontrollra. Londonban a tűzijáték után ingyenes a tömegközlekedés, január elsején pedig színes felvonulással ünnepelnek. Ezeket mind átvehetnénk – mesélte.
– Két tajvani lány azon akadt ki, hogy nálunk nem szüzen mennek férjhez a nők, egy francia lány testvérpár pedig a szűk ruhák és nagy dekoltázsok láttán csóválta a fejét. Azt mondták, a francia divat kulcsa a visszafogott elegancia. A legmeglepőbb mégis egy új-zélandi vendégem volt, aki sokallotta a magyar árakat, de bevallotta: náluk minden négyszer drágább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.