Lénárt Ferencen nem fog az idő. A szentesi férfi múlt héten ünnepelte kilencvenedik születésnapját, de mozgását látva akár negyven évet is letagadhatna. Két évvel fiatalabb feleségével, Etelka nénivel él boldogan.
– Tavaly októberben ünnepeltük a hetvenedik házassági évfordulónkat – mosolyog asszonyára Feri bácsi. – Én 19 éves voltam, ő meg 17, amikor a tánciskolában megismerkedtünk. Egy lányunk született, ő már hetvenéves, van két unokánk és három dédunokánk is – büszkélkedik az öregúr.
Lénárt Ferenc cipésznek tanult. Később a téglagyárba ment dolgozni, mert ebből tudott megélni a család. Utána a honvédségnél és a vízműveknél is dolgozott.
– Mindent megcsinál itthon, amit kell. Két éve még egy fenyőfát is kivágott a kertben. Jó időben biciklivel indul mindennap bevásárolni. Mire hazaér, én megfőzöm az ebédet. A reggeli nálunk busás, az ebéd is mindig legalább három fogás, ám vacsorára már csak egy-egy almát eszünk. Persze el ne felejtsem, minden reggel egy-egy kupica szilvapálin-kával kezdjük a napot. Gyógyszert egyikünk sem szed, és az idejét sem tudom, mikor voltunk utoljára orvosnál – meséli Etelka néni.
Feri bácsiról megtudjuk, hogy korábban horgászott, ezért építette a kertben a medencés szökőkutat. Ebben lubickoltak a hazahozott halak. Ma már legkedvesebb elfoglaltsága a televízióban a sportműsor.
– Nagy Barcelona-rajongó vagyok. Minden mérkôzésüket megnézem. Kedvencem Leo Messi, aki bámulatosan bánik a labdával. Már a mama is velem nézi a meccseket – kacsint élete párjára Feri bácsi, aki nagy álmokat szövöget.
– Úgy döntöttem, hogy száz évig akarok élni. Remélem, akkor is eljönnek majd hozzánk – neveti el magát, majd megszorítja Etelka néni kezét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.