25 év után egy nőt is kivégeznek Texasban

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 30. 17:30
Hátborzongató bűncselekményt követett el egy texasi asszony: Kimberly McCarthy elrabolta és meggyilkolta a szomszédját, illetve két másik idős nőt. A bíróság halálra ítélte a háromszoros gyilkost, így 25 év óta most először végeznek ki nőt Texasban.
Bors

Elítélték 71 éves szomszédja elrablásáért és meggyilkolásáért azt az idősek otthonában dolgozó ápolónőt, akit már 1997-ben is bűnösnek találtak két hasonló gyilkosságban.

„Amint a bíróság tudomást szerzett a másik két esetről, tudtuk, hogy nagy bajban vagyunk” - mondta el az asszony ügyvédje, Doug Parks.

A bíróság McCarthy kivégzése mellett döntött, miután a DNS-vizsgálatok bebizonyították, mindhárom gyilkosság az ő lelkén szárad. Texas államban 1998 óta nem végeztek ki nőt, az utolsó halálos ítéletet Karla Faye Tuckeren hajtották végre rablásért és kettős gyilkosságért. Az elmúlt közel ötven évben azonban 1309 férfit hajtottak végre halálos ítéletet.

McCarthyt a szomszédja, Dorothy Booth  és két másik idős nő, a 81 éves Maggie Harding és a 85 éves Jettie Lucas meggyilkolásáért ítélték halálra. Külön érdekesség, hogy a gyilkos nő a fehérellenes Új Fekete Párducok Párt alapítójának felesége volt, de még azelőtt elváltak, hogy a bűncselekményekre fény derült volna.

A nő a megbánás legkisebb jelét sem tanúsította, és nem volt hajlandó válaszolni az újságírók kérdéseire sem - írja az Associated Press brit hírügynökség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.