Véletlenül lelőtte a lányát az apa

Chicago
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 03. 21:30
Egy családi veszekedésnél előkerült egy fegyver, a chicagói apa pedig béna volt, és az éppen hazaérő lányát lőtte le. Hamar elkapták a férfit a rendőrök.
Bors

Egy chicagói férfi véletlenül lelőtte a lányát, amikor belépett az ajtón – írja a KTLA. Az úr nem a gyermekére célzott, hanem annak a barátjára, de a lánya karját találta el. A 25 éves lányt azonnal kórházba szállították, ahol megműtötték, és kiderült, már nincs életveszélyben, állapotát sikerült stabilizálni. Az apa a lövést követően elmenekült a helyszínről.

A rendőrök azonban nemcsak a fegyvert találták meg, hanem az elkövetőt is hamar elkapták. Kiderült, a lövés azért dördült el, mert az apa összeveszett lány barátjával, majd azt követelte tőle, azonnal hagyja el a házát. Hogy akaratának valóban érvényt szerezzen, elkapta a fegyvert.

A körülményeket súlyosbítja, hogy az esetnél a férfi öt unokája is jelen volt, illetve a kisebbik lánya is. A férfi elfogásakor kiderült, visszaeső bűnözővel van dolga a hatóságoknak, így az óvadékot 20 ezer dollárban – 4.5 millió forintban - állapították meg.
     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.