Társaiért rohant a halálba a 6 éves kisfiú

mészárlás
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 22. 09:30
Végső búcsút vettek tegnap a Sandy Hook általános iskola legbátrabb tanulójától, Jesse Lewistól, aki a rendőrök szerint tudatában volt, hogy amikor pajtásait védi, a halálba rohan.
Bors

Adam Lanza tizenkét kislányt, nyolc fiút és hat felnőtt nőt ölt meg, mielőtt magával is végzett múlt pénteken a connecticuti Sandy Hook általános iskolában. A meggyilkolt gyermekek mindegyike hat-, illetve hétéves volt. Amerika történetének egyik legvéresebb merénylete során nemcsak az életüket is feláldozó alkalmazottak viselkedtek hősiesen, hanem a gyerekek is.

Tegnap eltemették a mindössze hatévesen elhunyt kis hőst, Jesse Lewist, aki társait próbálta megmenteni Adam Lanza gyilkos fegyverétől. A gyásztól sújtott család „kis katonaként” emlékezik a bátor kisfiúra.

– Jesse, amikor végigrohant a folyosón, hogy a társait biztonságos helyre vezesse, a halálba szaladt – idézte fel a szörnyűségeket könnyezve a Sunnak az édesapja, Neil Heslin.

– A rendőrök elmondták, hogy annak alapján, ahol a kisfiam testére bukkantak, biztosan állíthatják, Jesse tudatában volt, hogy az életét adja a többiekért – tette hozzá. Jesse mellett további kilenc áldozatot is tegnap helyeztek örök nyugalomra Newtownban.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.