Szívszorító: csak a karonülő baba papája nem jött haza

DNS-vizsgálat
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 07. 09:30
Egy karonülő baba lett az Afganisztánból hazatért brit katonákat köszöntő ünnepség főszereplője. A kis Lexie a csapatot fogadó családtagok egyike volt, csakhogy az ő apukája nem tért haza.
Bors

Ujjongva fogadták tegnap az Afganisztánból hazatérő brit katonákat Yorkban. Az egyenruhások alig várták, hogy végre átölelhessék rég látott szeretteiket, a tömegben azonban akadt, akinek nem volt oka örömre. A kislányával érkező Emma Hickman végigkönnyezte az ünnepséget. Az ő kedvese, Daniel Wade ugyanis hősi halált halt. Az özvegy mégis úgy érezte, köszöntenie kell a hazatérő alakulatát. Az elesett katona kitüntetéseit öt hónapos kislánya, Lexie Mai viselte.

Az anya egy megalázó bírósági procedúrán van túl: be kellett bizonyítania, hogy Lexie-nek valóban Daniel volt az apja. A tizenkilenc éves anya és Wade közlegény ugyanis nem voltak házasok, és a brit honvédelmi minisztérium arra kötelezte a fiatal nőt, hogy DNS-teszttel igazolja, tényleg az elhunyt katonától fogant a gyermeke. Emma megnyerte a pert, így lehetett ott a tegnapi felvonuláson karonülő csemetéjével, büszkén szerelmére – írja a Daily Mail.

– Nagyon hiányzik Daniel, és kínoz a tudat, hogy a lányomapa nélkül nő fel. Ez a nap azonban róla és a többi hősről szól, ezért nekünk is itt a helyünk. Nagyon büszke vagyok Danielre – mondta könnyeivel küszködve Emma.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.