Koppány egy elkeseredett pillanatában véget akart vetni az életének: mérget ivott. Kómába került, hónapokat töltött kórházban. Az átélteket azért osztja meg a Bors olvasóival, hogy mindenkit visszatartson az ostoba lépéstől.
Amikor az intenzív osztályon azt gondolták, kómában fekszem, valós helyszínek és a teljes fikció között csapongva voltam részese olykor rémisztő történeteknek. Többször átéltem a halál legkülönbözőbb formáját.
Repülök. Felajánlom a szerveimet. Rég áhított ajándékokkal halmoz el egy angol család, amelyiknek a gyermekét megmentem, a legszuperebb mobiltelefontól kezdve számítógépeken át egy tucat ajándékot kapok. De ha meghaltam, hogyan használom ezeket? Az utolsó pillanatban úgy döntök, szükségem van a szerveimre.
Lezuhan a repülôm, és a roncsok között a régi autómban várom, hogy valaki a segítségemre siessen. Végignézem saját halálomat, ahogy a hóban maguk alá temetnek a repülőgép leszakadt roncsai.
Dávid barátommal egy szegény falucskában vagyunk Oroszországban. Disznót vágnak, de mi a padláson bujkálunk az utcai lövöldözés elől. Hirtelen egyedül vagyok. Hazafelé tartok az orosz sztyeppén. Szétlőtt épületekben húzom meg magam, éhezem, emberek ezreivel együtt menekülök a golyózápor elől. Eltalálnak, meghalok.
Magyar túszokat kell kiszabadítanom egy idegen országban a felkelők fogságából. Poros utak, méregdrága autók és egy pazar villa, ennyire emlékszem. Állig felfegyverkezve várjuk, hogy kezdődjön a hadművelet. Végtelen a várakozás, a félelem.
Volt feleségemmel közös lakásunkban egyedül vagyok, amikor tűz üt ki. Végignézem, ahogy régi életem megannyi emléke a lángok martaléka lesz. Úgy érzem, a pusztítást én idéztem elő. Félek a felelősségtől, az emberektől.
Bujkálok, üldöznek. Bécsben a vasútállomáson egy bevásárlókocsit tolok magam előtt, amiben életem legfontosabb emlékei vannak feltornyozva. Autót bérelek, kétüléses fekete sportkocsit, hazaindulok. Soha nem érek haza.
Később tudtam meg, hogy az álmomban ismeretlen emberek az intenzív osztály munkatársai voltak. Az egyik például ápolónő, akiről azt álmodtam, hogy a konyhájában gondoskodik rólam. Hallottam az ódon kályhában ropogó tüzet, és azt kívántam, bárcsak egészséges lennék ismét. Zacher főorvos zsebéből a reggeli vizit során kiloptam az intenzív osztály kulcsát, mert menekülni akartam vissza az életbe. Megszöktem az osztályról, a városban csatangoltam. Barátaimmal söröztem, de este nem volt hol aludnom.
Egy Dunán horgonyzó hajón húztam meg magam. Iszonyatosan vacogtam. Reggel kiderült, hogy a hajó Zacher főorvosé, aki jött vizitre. A kulcsa még mindig nálam volt, a takaróm alatt rejtegettem.
(Folytatjuk)
