Ki volt Robert Oppenheimer? Az alapvetően humanista tudósból lehetett volna érzékeny lelkű művész, filozófus vagy irodalomtudós is, de ő a fizikát választotta, s az atombomba atyjaként őrzi a nevét a történelem.
Elnök úr, úgy érzem, véres a kezünk – fordult Harry Trumanhoz a tudós, amikor megjött a hír arról, hogy Hirosimára és Nagaszakira atombombát dobtak.
Harry Trumannak, az Egyesült Államok elnökének, a keménykötésű missouri parasztnak ez az érzelgős hangnem egy csöppet sem tetszett.
– Semmi gond fiam, a történelem majd lemossa – válaszolta az elnök, s egy zsebkendőt nyújtott át Oppenheimernek. – Ha elerednek a könnyeid, ez jó lesz – mondta, majd munkatársait arra utasította, hogy „többé ne engedjék hozzá ezt a tudóst, aki úgy viselkedik, mint egy síros kisbaba”.
Görög tragédia hőse
A fehér házi történet egyike azoknak, amelyek Ray Monk nemrég megjelent könyvében olvashatók. Az „Inside the Centre: A Life of J. Robert Oppenheimer” (Középpontban: J. R. Oppenheimer élete) című kötetet az amerikai kritikusok a 20. század egyik legvitatottabb hírű nagy fizikusáról szóló legalaposabb életrajzának nevezték.
Az atombomba megteremtőjét sebezhető, labilis, arrogáns alkoholistának ismeri meg az olvasó. A szerző a világhírű fizikus levelezéseiből írta meg életművét.
– Tizenegy éven át dolgoztam a könyvön. Oppenheimer 296 dobozt megtöltő leveleit olvasva jöttem rá, hogy átkozhatják, gyűlölhetik őt atombombája miatt, de attól még ez az ember egy hihetetlenül összetett személyiség és briliáns elme volt – mondta a szerző. A Southampton Egyetem filozófia tanára szerint Oppenheimerben számos jellem lakott: labilis és törékeny lelkületű volt, ugyanakkor viszont arrogáns és érzéketlen személyiség is, akit számos etikai dilemma gyötört. – Mintha csak egy görög tragédia hőse lépett volna közénk – fogalmazott Monk.
Robert Oppenheimer 1904-ben egy dúsgazdag német-zsidó családban született New Yorkban. Kis korától nagy szeretetben nevelkedett fényűző otthonában, melynek helyiségeit műkincsek sokasága díszítette, legalább három Van Gogh-képpel a falakon.
Antiszociális jellem
Azzal mindenki tisztában volt, hogy a kis Robert fantasztikus tehetség. Folyékonyan beszélt olaszul, franciául, németül és görögül, imádta az irodalmat, azon belül is rajongott a francia költészetért, és elvarázsolta a hindu filozófia. Ugyanakkor viszont majdhogynem antiszociális személyiség volt, önromboló jellemmel. Ez szenvedélybetegségekig vezetett. Előbb láncdohányos vált belőle, alkoholista, s mindeközben viharos tengereken vitorlázott, és a végkimerülésig lovagolt a sivatagokban.
Önpusztító hajlama idővel a környezetére is veszélyt kezdett jelenteni. Ez akkor derült ki egyértelműen, amikor a Harvard Egyetem elvégzését követően a Cambridge-re került. Mentorát, Partick Blackett-tet eleinte rajongva csodálta, de aztán egyik napról a másikra annyira megutálta, hogy elhatározta, megöli. Egy arzénnal mérgezett almát – a kedvenc gyümölcsét – hagyott az asztalán, amit a tudós valamilyen csoda folytán mégsem fogyasztott el.
Hogy mi volt a gyűlölet oka? Oppenheimer leveleiből kiderül, hogy a magát rondának és a végtelenségig ellenszenvesnek tartó, s ettől szenvedő Julius Rober féltékeny volt mentorára. A később fizikai Nobel-díjas ugyanis nemcsak nagyszerű tudós volt, hanem jóképű, sármos férfi is. Európából visszatérve Oppenheimer Kaliforniába költözött, s a Berkeley Egyetemen kezdődött el csodálatos elméleti fizikusi karrierje. Miután Otto Hahn és Fritz Strassmann német fizikusok 1939-ben a világon elsőként bebizonyították, hogy az atommaghasadás révén óriási energia szabadul fel, azonnal megkezdődött a hadászati lehetőségek kutatása is.
A halál én vagyok…
Amerikában az atomkísérletek irányítását Oppenheimerre bízták. 1943-tól 1945-ig ő volt Los Alamosban az atombombaprogram vezetője. A választás nem véletlenül esett az Új Mexikóra. Oppenheimer ifjú korában, féktelen lovaglásai során szeretett bele a sivatagba, s miután kiderül, hogy ő vezényli le a kísérleteket, mindent megtett, hogy az atomközpont ott épüljön fel. „Sikerült, megcsináltam” – írta egyik levelében, miután kiderült, hogy a csapat Los Alamosban fog dolgozni. Mint ismert, 1945. július 16-án Új-Mexikóban felrobbantották az első atombombát.
A Szentháromság fedőnevű kísérleti robbantás helye az Alamogordo légibázis volt. Nem messze a robbanás helyszínétől állt a néhai George McDonald elhagyott farmja, adva annak lehetőségét, hogy megfigyeljék, milyen hatással lehet a robbanás az épületekre. De a farmot a robbanás magjából kiáramló hőhullám teljesen megsemmisítette. Oppenheimer egy bunkerben (Baker bunker) kialakított irányítóközpontból figyelte az eseményeket, s megdöbbent az „eredménytől”. Ez is kiderül az egyik leveléből. „Immár tudom: a halál én vagyok. Az egész világot elpusztíthatom!” – írta.
Nem lett kegyvesztett
Korábbi életrajza szerint a kormány nem volt hálás neki. A sikeres próbák után – méltatlanul – támadások érték, kommunistának kiáltották ki, megalázott és mellőzött emberként halt meg – áll a Wikipédiában. Pedig ez nem igaz. Leveleiből egyértelműen kiderül, hogy Oppenheimer nem a McCarthy-féle kommunista üldözés áldozata lett. Miután soha nem titkolta, hogy a húszas-harmincas évek ifjúkori lelkesedésében maga is szimpatizált a kommunista eszmékkel, a bizottság őt is kihallgatta, de ennyi volt, több nem történt. „Azt is elmondtam nekik, hogy az atombomba-kísérleteimről a szovjetek egy alkalommal ugyan érdeklődtek nálam, de felháborodásom láttán azonnal visszakoztak. Soha, de soha nem árulnám el a hazámat” – írta.
Az, hogy Oppenheimer nem lett kegyvesztett, abból is kiderül, hogy Teller Ede után 1963-ban ő kapta az Enrico Fermi-díjat. Az Amerikai Egyesült Államok elnöki kitüntetése és vele 375 ezer dollár azon kutatóknak jár, akik életreszóló, nemzetközi jelentőségű eredményt értek el az energia termelése vagy felhasználása terén.
